Nagy pillanatok a Pannon Pont Ott Partiján

Nagy pillanatok a Pannon Pont Ott partiján

Az első Pont Ott Parti Veszprémben!

Életük egyik legmeghatározóbb pillanatát tölthették együtt július 24-én a pannonos közösséggel a leendő egyetemi hallgatók. A Pannon Egyetem először szervezett pontváró bulit Veszprém legklasszabb bulihelyszínén, a Gyárkertben. A Pont Ott Partin háromezernél is többen várták együtt a híreket, hogy ősztől melyik egyetem mely szakán kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat.

Öröm- és bánat könnyek, bátorító ölelések, szülői büszkeség, baráti pacsik, véget nem érő mosoly – a szokásosnál talán jóval több érzelem jutott erre az átlagosnak tűnő nyár végi szerda estére. Az egyetemi tanulmányaikat megkezdők számára ez a szerda azonban minden volt, csak átlagos nem, hisz kiderült, ősztől hol folytatódik felnőtt életük első fejezete. A Pannon Egyetem kiváló „hátteret” biztosított az ünneplésre, hisz a karok vicces, játékos aktivitásain kívül iskolaszínházi előadással, beszélgetéssel, az SMS zenekar koncertjével és Breda Bia DJ szettjével melegített az est fő attrakciója, az egyetemi pontok és a Valmar fellépése előtt.

Image

A leendő egyetemi polgárokat köszöntötte Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora is, aki elmondta: a pótfelvételi eljárás során is számíthatnak a Pannonra azok, akik esetleg most lemaradtak. De kiemelte, akkor sincs baj, ha most nem sikerült, hisz – stílusosan egy Valmar dalszöveget idézve – „Bocsi anya, nem lett egyetem, de amit csinálok, azt én szeretem… Álljunk meg ott, ahol pihennünk kell, de induljunk tovább, sose adjuk fel

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Email

További tartalmak

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ne maradjon le a Pannon Egyetem tartalmairól! A 75 éves jubileumi programok mellett sok más érdekességgel is igyekszünk szolgálni az öregdiák közösség és minden kedves érdeklődő számára.