75 év – 75 szívből jövő történet

Nevetés, könnyek, régi történetek, új perspektívák – ezek jellemezték azt a különleges estét, melyen a Pannon Egyetem 75. évfordulójára megjelent interjúkötetet mutatták be a minap az E kamarateremben. A bensőséges hangulatú rendezvény méltó lezárása volt az ünnepi évnek, amely során számos eseménnyel emlékezett meg az intézmény a gazdag múltról, élő jelenről és formálódó jövőről.

IMGL6864
A népes közönséget, az egyetemhez hosszú évek, évtizedek óta kötődő ismerőst meglátva köszöntőjében Abonyi János rektor is kiemelte: bár az elmúlt hetekben fantasztikus érzés volt szurkolni a Regattán, átadni a „hatalmat” az egyetemi napok ideje alatt a hallgatóknak, mégis rektorsága egyik legmeghatóbb pillanata ez a mostani. Felidézte: a hagyományos visszaemlékezés helyett Gelencsér András ötlete alapján készült interjúkötet a jubileumra. „75 interjú, 75 élettörténet, mely kiválóan megmutatja, hányféleképpen lehet kötődni egy intézményhez.

IMGL6872

A jubileumi év méltó zárásának nevezte a könyvbemutatót Csillag Zsolt kancellár is, aki személyesen is erősen kötődik az intézményhez:
2024-ben, amikor ráfordultunk a 75. évfordulóra, szerettünk volna valami igazán maradandót létrehozni – ez a kötet pontosan ilyen. Nem a falak, nem az épületek adják az egyetem erejét, hanem az emberek, akik élettel töltik meg. 25 éve vagyok itt, így számomra is sok arc ismerős: egykori oktatók, hallgatótársak, kollégák. Jó érzés volt olvasni, hogy kinek merre vezetett az útja. Ez a könyv egy nosztalgikus utazás – és egy megerősítés, hogy jó közösséghez tartozni.

Interjukotet 75 GatiKornel 2
A kötet bemutatóján nemcsak a szerzők, interjúalanyok és közreműködők voltak jelen, hanem az egyetemi közösség számos tagja is – oktatók, hallgatók, régi ismerősök. A beszélgetések során a könyv négy fő tematikáját körbejárva olyan történetek elevenedtek meg, amelyek megmosolyogtattak, megérintettek, és sokakat inspiráltak.
A vezetői szerepekről folytatott beszélgetésben Heil Bálint és Gelencsér András korábbi rektorok, valamint Birkner Zoltán, a Pannon Egyetemért Alapítvány elnöke osztották meg gondolataikat az intézményépítés kihívásairól és az elkötelezett vezetés fontosságáról. Történeteikből kiderült: egyetemvezetőnek lenni nem csupán felelősség, hanem mélyen emberi kapcsolatokat jelent.
IMGL6926
A „Siker útján – Alumni történetek” blokkban Gazsi Attila, a VOSZ Veszprém vármegyei elnöke elmesélte, miként vált sorsfordító élménnyé a soha meg nem valósult vegyészmérnöki karrierjében egy százhalombattai üzemlátogatás, míg Koók László biomérnök arról is beszélt, miért döntött a versenyszféra helyett a kutatás mellett. Olti Ferenc története pedig azt mutatta meg, hogyan vezethet egy vegyészmérnöki diploma az informatikai és pénzügyi világ elismertségéig.

Interjukotet 75 GatiKornel 4
A tudomány, kutatás és innováció világába kalauzolt Navracsics Judit, Dublecz Károly és Pósfai Mihály, akik nemcsak tudományos pályájuk fordulópontjairól, hanem az egyetemhez való kötődésükről is őszintén meséltek.

Interjukotet 75 GatiKornel 6

Végül az „Egyetemi mozaik” című beszélgetés az egyetemi élet színes világát idézte meg. Balla Emőke újságíró, Németh Zoltán tanszéki mérnök – örökös Regatta-tag és VEN-zsűri –, valamint Varga Dévald Olivér, a HÖK jelenlegi elnöke olyan pillanatokat idéztek fel, melyek egyszerre voltak derűsek és nosztalgikusak, különösen a legendás VEN-es történetek és közösségi élmények kapcsán.

Fotó: Gáti Kornél, Pannon Egyetem

 

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Email

További tartalmak

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ne maradjon le a Pannon Egyetem tartalmairól! A 75 éves jubileumi programok mellett sok más érdekességgel is igyekszünk szolgálni az öregdiák közösség és minden kedves érdeklődő számára.