Interjú Guttman Andrással

Névjegy:
Vegyészmérnök, bioanalitikus, az MTA külső tagja, a PE egykori diákja és jelenleg egyetemi tanára, Gábor Dénes-díjas, a kapilláris gél elektroforézis elméleti alapjainak kidolgozója.

 

A Pannon Egyetem jogelődjén végeztél, ugyanitt doktoráltál, majd rendkívül sikeres kutatói pályát futottál be az Egyesült Államokban. Mit tudtál hasznosítani Amerikában a veszprémi útravalóból?

A vegyészmérnöki szemléletet és az összetett problémák megoldásához szükséges kutatói habitust.

A Pannon Egyetemre 2012-ben tértél vissza, az egyetemen elsőként nyertél Lendület-pályázatot, megalapítottad a Transzlációs Glikomika Kutatócsoportot – miért a Pannon Egyetemen indítottad ezt a projektet, és mi a fő kutatási irány a csoportban?

Mindig is szerettem volna visszatérni a Pannon Egyetemre oktatni/kutatni, és a Lendület pályázat itt adott lehetőséget arra, hogy megalapítsam az első hazai analitikai glikomikai kutatócsoportot, aminek a kutatási eredményeit a rákkutatásban sikerrel tudjuk alkalmazni.

Két- vagy többlaki életet élsz, részben San Diegoban, részben Magyarországon tartózkodsz, és a Pannon Egyetemen kívül a Debreceni Egyetemen is van kutatócsoportod (régebben az Innsbrucki Egyetemen is volt). Hogyan tudod a földrajzilag több helyen zajló munkádat megszervezni?

Online, igy a legfrissebb kutatási eredményeket is azonnal meg tudják mutatni a hallgatók és megbeszélni, hogyan tovább, csak az időeltolódást kell figyelembe venni. Ez a cikkírás gyorsaságában is segít, mert például mikor Magyarországon napközben a diákok dolgoznak a cikkeken, addig Kaliforniában vagy Dél-Koreában éjszaka van, és amikor Veszprémben van éjszaka, akkor az időeltolódás miatt én tudok dolgozni rajta.

Összesen huszonöt szabadalmad van, pedig alapkutatással foglalkozol – hogyan lesz hasznosítható eredmény egy tudományos újdonságból?

Alapkutatási témáim többnyire egy aktuálisan fennálló probléma megoldására irányultak, igy az eredmények nagy része szabadalmaztatható volt.

Mit jelent számodra a Pannon Egyetem? Kérlek, címszavakban vagy egyetlen mondatban válaszolj.

Az Alma Matert, ami mindig fontos maradt számomra, és ahonnan elindulva azzal a tudással és szemlélettel, amit ott kaptam, Nyugattól Keletig, az USA-tól Dél Koreáig az egész világon mindenütt érvényesülni tudtam.

Riporter: Pósfai Mihály

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Email

További tartalmak

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ne maradjon le a Pannon Egyetem tartalmairól! A 75 éves jubileumi programok mellett sok más érdekességgel is igyekszünk szolgálni az öregdiák közösség és minden kedves érdeklődő számára.