A Pannon Egyetem nem csupán egy hely, ahol diplomát szerezhetünk – a közösség, az élmények és a hagyományok sokak számára második otthonná teszik. Egykori hallgatók, akik ma már az egyetem munkatársai, mesélnek arról, miért választották ezt az intézményt, hogyan élték meg egyetemi éveiket, és milyen emlékek kötik őket az alma materhez. Felföldi Gábor kulturális referenssel (F.G.), Gál Balázs oktatási igazgatóval (G.B.), Haraszti László kollégiumi igazgatóval (H.L) és Tudós Gáborral az Egyetemi Centrum Kft. ügyvezető igazgatójával (T.G) beszélgettünk.
Mi motivált titeket, hogy a Pannon Egyetemen folytassátok a tanulmányaidat?
G.B.: Eredendően dunaújvárosi születésű vagyok, de a középiskolát Kecskeméten végeztem. Annak idején elsősorban képzést választottam – kétnyelvű után itt találtam az angol mellé informatikát, amit párosítani lehetett – így lettem tanár. Mindemellett a város is nagyon tetszett.
H.L.: Első találkozásom az intézménnyel egy nyelvvizsga volt, amit még az E épület földszintjén ejtettünk meg, a szövegértési és a szóbeli feladatok között volt lehetőségem sétálni és nézelődni; akkor úgy döntöttem elmegyek a nyílt napra és megnézem milyen képzések vannak itt. Ugyan nem elsőként jelöltem meg, de egy percig sem bántam meg, hogy ide vettek fel.
T.G.: Az akkori érdeklődési körömnek megfelelően válogattam a felsőoktatási intézmények közt, informatika területén kerestem szakot. Én is a nyílt napon győződtem meg róla, hogy jelentkezem Veszprémbe, azt is tudtam, hogy első helyen jelölöm majd meg.
F.G.: Veszprémiként különösen fontos volt számomra az itt működő művészeti közösség, amit nem szerettem volna hosszú évekre hátrahagyni, maradni szerettem volna. Bár a tanári szakok tekintetében Szombathely és Miskolc is felmerült lehetőségként, örültem, hogy végül a városban maradhattam.
Hogyan emlékeztek vissza a hallgatói éveitekre? Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod?
T.G. Abszolút pozitívan emlékszem vissza azokra az évekre, hiszem ezek az emlékek élmények alakították ki, hogy az intézményben maradok. Annyi ilyen élményem van, nem is tudok kiemelni egyet.
F.G.: Termékeny időszak volt, ez biztos. Rengeteget olvastunk, sokat jártunk színházba – volt egy lelkes, összetartó csapat. A 2000-es volt az első Veszprémi Egyetemi Napok (VEN), amin részt vettem, emlékszem kölcsönkarszalaggal lógtunk be. A mesterképzéseken pedig kiváló hallgatótársakkal hozott össze a sors, akik tapasztalt rókák voltak az adott területen.
H.L.: Nekem is mozgalmas éveim voltak, a gólyatáborok, a VEN-ek, az AKÓ-k, az első szakestek… Átéltem fantasztikus pillanatokat, de persze csalódásokat is. Az előbbiek főleg a hallgatói élethez kapcsolódnak, az utóbbiak pedig a tanulmányokhoz.
G.B.: Szerintem mi nagyon jókor voltunk egyetemisták, már elkezdett nőni a hallgatói létszám, de még majdnem mindenkit ismertünk. Szép időszak volt, és rengeteg jó emlék fűződik hozzá. Amit a legfontosabbnak tartok, azok a barátságok, amelyeket akkor kötöttünk. Sokukkal, és családjaikkal mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot.
Mit gondolsz, hogyan változott a hallgatói közösség azóta, hogy te is részese voltál?
H.L.: Igazából a mai napig a Pannon Egyetem hallgatói közösségnek szerves része vagyok. Köztük vagyok, velük sírok, velük nevetek, és egyre gyakrabban előfordul, hogy nem értem őket – mármint a kommunikációjukat. Szerintem az egyetemen mindig erős volt a közösségi élet, ez régen is így volt most is így van. Mindig megvan a kemény mag. Lehet nem akkora, mint korábban, de azért azt se felejtsük el, hogy a hallgatói létszámunk is kisebb lett a 20 évvel ezelőttihez képest.
G.B.: Azt látom, hogy teljesen más ma a hallgatók helyzete. A digitalizációval kinyílt a világ. A mai hallgatói közösségek teljesen más tereken formálódnak és zajlanak. Ebben persze a képzési szerkezet is ludas: a Bologna rendszer miatt szétestek a közösségek, megrövidültek az egy nekifutásra zajló képzések, hiszen régen, ha valaki elkezdte az egyetemet, az jellemzően – minimum – 5 évre szólt. Nincsenek olyan tanulócsoportok mint a mi időnkben: mindenki így-úgy felveszi az óráit, majd hol ezzel az öt emberrel ül egy órán, hol másik tizenöttel.
T.G.: Igen, sajnos a személyes kapcsolatok rovására megy a digitalizáció terjedése. A kis létszámú közösségeken baráti társaságokon kívül nehéz nagyobb létszámú eseményekben gondolkodni. Hiányolom a régen oly nagy számú öntevékeny csoportokat, mely egy-egy közös hobbi iránt érdeklődők csoportja volt. Minden kornak megvannak a maga szokásai és kihívásai.
F.G.: Kulturális referensként én is így látom. Más a gondolkodásmód, mások a prioritások, esetemben változott a művelődési igény, a művelődési színtér, a kultúrafogyasztás. Például fiatal koromban egy pantomim előadáson zsúfolásig volt az E kamara, ma egy kulturális eseményre a kultúra-kredit a csalogató. Azaz nekünk volt erre belső motivációnk, igényünk, most a külső motiváció segítő iránytű, mert más irányú, gazdagabb ingerek érik az ifjúságot.
Van olyan hallgatói hagyomány, esemény, amit fontosnak tartatok?
G.B.: Talán a VEN kiemelt szerepet játszik, de nagyon fontosnak tartom a senior választást vagy éppen a hallgatóvá fogadó kézfogást is. Nyilván olyanok is vannak, amit a mai hallgatók már nem is feltétlenül ismernek: mint például, hogy nem megyünk át felelőtlenül a megyeháza árkádjai alatt.
T.G.: Szerintem a hallgatói rendezvények hármas körforgása a legfontosabb, gólyatábor, Gólyabál, VEN. Ebből magasan kiemelkedik mindenféle szempontból a VEN, ami az ország legrégebbi egyetemi napja. Ma már több lábon álló rendezvény, melynek a magja az eddigi 30 VEN alatt, folyamatosan fejlődve ugyan, de a Diákrektor választás.
H.L.: Az előbb említettek mellett én még idesorolnám a Kopogtató Tábort és a szakesteket is.
A Kopogtató Táborban ismerik meg a hallgatóink azokat, akikkel az elkövetkezendő évben biztosan, – de akár években – szobatársak lakó társak lesznek. A Kopogtató Tábor után talán a VEN áll legközelebb hozzám, mindig libabőrös lesz a kezem, amikor a kortesdal fesztivállal elkezdődik a műsor.
F.G.: Az egyetemi hangulat, életérzés nagyban függ a hagyományok őrzésétől, ez alapvetés. A VEN, a szakestek vagy a Balaton Regatta éppen olyan fontosok a közéletben, mint az ITDK a tudományos téren. Az teljesen világos, hogy az általam életre hívott hagyományos események, – mint az immár 20. Egyetemi folklórhét, vagy az Egyetemi ki mit tud?, az Egygitáros minifesztivál és folytathatnánk a sort -, ezek időlegesek; később más majd más hagyományos programelemekből fog építkezni és ez így van rendjén.
Milyen tanácsot adnátok a hallgatóknak, akik egyetem elvégzése közben vagy azután az alma máterben szeretnének dolgozni?
G.B.: Röviden; bármibe fognak vagy kóstolnak is bele, a lényeg, hogy szívvel-lélekkel csinálják.
H.L.: Szerintem sokan fenntartásokkal tekintenek az egyetemre, mint munkahely, mert nem merik átlépni azt a képzeletbeli határvonalat, ami elválasztja az egyetemet a munkahelytől. Azt tanácsolom nekik, hogy merjék ezt a lépést megtenni. Ha fontos a barátságos légkör, az ismert környezet, és szeretik a kihívásokat, akkor itt a helyük.
Elmondanátok röviden, hogy mit jelent számotokra a Pannon Egyetem?
G.B.: Munkahely, barátok, közösség, fejlődés.
H.L.: Nekem az összetartozást és a családot jelenti. Az „otthonomat”. Sokszor megkapom, hogy többet vagyok a munkahelyemen, mint otthon, többet foglalkozom a hallgatóinkkal és a munkatársakkal, mint a szűk értelembe vett családommal. Ezeken a mondatokon, mindig csak mosolygok, és megnyugtatok mindenkit a családom is pannonos.
F.G.: Közhelyesen hangzik, de tényleg a második otthonom!
T.G.: A fél életem…
További interjúk személyenként:
Haraszti László
Fotós és Riporter: Tudósné Ódor Eszter
