Névjegy:
Alapszakos mechatronikai mérnöki oklevelét a Pannon Egyetemen vette át, mesterdiplomáját a Széchenyi István Egyetemen szerezte. Jelenleg a Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola fokozatszerzési eljárását kezdi, kutatási területe az intelligens anyagok vizsgálata és ehhez kapcsolódó műszerfejlesztés.
Hogyan kezdődött a kapcsolatod a Pannon Egyetemmel? Mióta dolgozol itt, és milyen mérföldkövek jellemezték az egyetemi pályafutásodat?
Az egyetemmel való kapcsolatom a mechatronikai mérnöki alapképzéssel kezdődött, amelyet még a Nyugat-magyarországi Egyetem keretein belül indítottak. Ez 2016-ban változott meg, amikor a műszaki képzés a Pannon Egyetemhez került. Az alapképzésem alatt részt vettem a duális képzésben, ami akkor még újdonságnak számított. A szakmai gyakorlatomat a Pannon Fejlesztési Alapítványnál, a Technológiai Centrumban végeztem, ahol lehetőségem nyílt megismerni számos vállalat működését, és bekapcsolódni a technológiai fejlesztésekbe. Ez az élmény meghatározó volt számomra, és már hallgatóként megalapozta az egyetemhez való kötődésemet.
Milyen tapasztalatokat szereztél a hallgatói éveid alatt, és hogyan vezetett ez az oktatói pályára?
A hallgatói éveim alatt számos projektben és kutatásban részt vettem. Már a képzési idő alatt elkezdtem dolgozni az egyetemen: ügyintézőként támogattam a Pannon Fejlesztési Alapítvány
munkáját, amelynek célja a felsőoktatás és az ipar közötti szoros együttműködés elősegítése volt. Az akkori vezetés, különösen Szalai István, felfigyelt rám, és lehetőséget kaptam a projektekben való aktív részvételre. Az alapképzés elvégzése után a Széchenyi István Egyetem mechatronikai mérnöki mesterképzésén folytattam tanulmányaimat, miközben tanszéki mérnökként dolgoztam a Pannon Egyetemen. A munkám során laboratóriumi gyakorlatokat is tartottam, és hamar rájöttem, hogy az oktatás
területén szívesen segítek más hallgatóknak, például programozásban. Ez a tapasztalat erősítette bennem azt az érzést, hogy oktatóként is értéket teremthetek. Hivatalosan mikor kezdted meg munkádat a Pannon Egyetemen, és hogyan alakult azóta a karriered? 2017 októberében kezdtem dolgozni az egyetemen ügyintézőként. Miután a mesterképzést sikeresen elvégeztem, a Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskolájába iratkoztam be, ahol jelenleg is tanulok. Emellett tanársegédként dolgozom, és az évek során lehetőséget kaptam arra, hogy egyre több területen bizonyítsak. A pályafutásom
során végig az motivált, hogy közvetlen kapcsolatban legyek a hallgatókkal és a gyakorlati oktatással. Fontosnak tartom, hogy az oktatásban a tudományos alapok mellett a munkaerőpiaci elvárások is hangsúlyt kapjanak. Az oktatói tevékenységem, a kutatásaim és a hallgatók mentorálása mind hozzájárult ahhoz, hogy ma itt tarthatok.
Mit jelent számodra a Pannon Egyetem, és hogyan látod az intézmény jövőjét?
A Pannon Egyetem számomra több, mint munkahely: ez az a közösség, ahol tanulóként és oktatóként is fejlődhettem. Az egyetem hetvenöt éves múltja arra kötelez bennünket, hogy továbbvigyük azokat az értékeket, amelyek sikeressé tették az intézményt. Hiszek abban, hogy a tudomány és az ipar együttműködése, a gyakorlatorientált képzés és az innováció az egyetem jövőjének kulcsa.
Hogyan látod ma a Pannon Egyetemet, amelynek hajdanán hallgatója voltál? Miben változott az intézmény, és hogyan képzeled el a jövőjét?
Már akkor, amikor a zalaegerszegi műszaki képzésre jelentkeztem, láttam, hogy a régió hatalmas fejlődési
potenciállal rendelkezik. Ez ma sincs másként, sőt, azóta ez a fejlődés még látványosabb lett. Most, főigazgatóként, gyors döntéseket kell hoznom egy olyan dinamikusan változó környezetben, ahol a fiatalok előtt határtalan lehetőségek állnak. A világ olyan gyors ütemben fejlődik, hogy nem könnyű lépést tartani vele. Ez az oktatásban is kihívást jelent, hiszen nemcsak arra kell figyelnünk, hogy a hallgatók megszerezzék a megfelelő tudást, hanem arra is, hogy megtalálják a saját útjukat ebben a folyamatosan változó környezetben. A mechatronikai mérnöki képzés, amit én is elvégeztem, egy igazi „joker” szakma, hiszen ötvözi a gépészetet, az informatikát és az elektronikát. Pont ez fogott meg benne: a rendszerszemlélet, az, hogy egyszerre több nézőpontot is meg kell érteni és összehangolni.
Hogyan tudja az egyetem betölteni azt a szerepet, hogy megfelelő utánpótlást biztosítson a gazdaság számára? Mennyire nehéz ezt menedzselni?
Ez egy nagyon összetett feladat. A felsőoktatás nem létezhet önálló szigetként, hiszen a középiskolákból és az általános iskolákból érkező fiatalokra alapozunk. Ez az „alapanyag” azonban gyakran nem felel meg teljesen a mai ipari elvárásoknak. Ezért fontos, hogy az egyetem együttműködjön a régió szereplőivel, a szakképzési centrumoktól kezdve a vállalatokon át egészen
a középiskolákig. Az együttműködések mellett kiemelten fontos a szakmák népszerűsítése, különösen a mérnöki, közgazdász és informatikai területeken. A duális képzés óriási előnyt jelent számunkra: az országban az egyik legnagyobb ipari partnerhálózattal rendelkezünk, amit igyekszünk maximálisan kihasználni.
Mennyire motiválhatók a fiatalok a jelenlegi gazdasági környezetben? Mit tapasztalsz az oktatói munkád során?
Gyakran hallani a „bezzeg a régi időkben” típusú megjegyzéseket, de én úgy látom, hogy a mai fiatalok rendkívül könnyen motiválhatók, ha megtaláljuk velük a megfelelő hangot és kommunikációs stílust. Az is fontos, hogy bemutassuk nekik azokat
a lehetőségeket, amelyek előttük állnak. Sokan nem érzik át, hogy milyen fontos szerepük lehet a régió fejlődésében, és néha rá kell őket vezetnünk arra, hogy kihasználják a lehetőségeket. Meggyőződésem, hogy mindenkiből lehet mérnököt nevelni, ha nyitottak és hajlandóak dolgozni érte. Az egyetemen minden adott ahhoz, hogy a tehetségeket kiemeljük, a lemaradókat felzárkóztassuk, és a piaci igényeknek megfelelő szakembereket képezzünk.
Van egy személyes élményed, amely különösen motivált az oktatói pályádon?
Nem tudnék egy konkrét élményt kiemelni, de a legnagyobb motivációt az adja, amikor látom, hogy a hallgatók fejlődnek, és egy képzés végére szakemberré válnak. Azok a pillanatok különösen meghatározóak számomra, amikor a hallgatók „megvilágosodnak”, rájönnek, hogy a befektetett munka valóban meghozza az eredményét. Ezek az apró sikerek mind azt erősítik bennem, hogy érdemes folytatni ezt a hivatást.
Mit gondolsz a Pannon Egyetem jövőjéről, különösen vidéki egyetemként?
A vidéki egyetemek szerepe a jövőben fel fog értékelődni, különösen a szakember-utánpótlás biztosítása terén. A demográfiai változások miatt a hallgatói létszám csökkenése várható, de mi pont ebben láthatjuk meg a lehetőséget. Egy kisebb közösségben jobban oda tudunk figyelni a hallgatókra: a tehetségeket kiemeljük, a felzárkóztatásra szorulóknak pedig személyre szabott támogatást nyújtunk. A Pannon Egyetem hálózatos struktúrája is rengeteg lehetőséget rejt. A veszprémi, nagykanizsai, zalaegerszegi, ajkai és kőszegi telephelyek olyan diverzifikált oktatást tesznek lehetővé, amely a hallgatók igényeihez és a piaci elvárásokhoz egyaránt igazodik.
Egy személyes zárógondolat: hogyan találtál rá erre a pályára?
Soproni származású vagyok, és eredetileg állattenyésztő mérnökként végeztem Kaposváron, hiszen a lovaglás és az állattenyésztés gyerekkorom óta meghatározta az életemet. Később azonban rájöttem, hogy a technológiai rendszerek és a műszaki kihívások sokkal jobban érdekelnek. Ez vezetett a mechatronikai mérnöki képzéshez és ahhoz, hogy ma itt lehetek a Pannon Egyetemen. A múltam sokszínűsége, a különböző egyetemi tapasztalatok és a régió iránti elkötelezettségem mind hozzájárultak ahhoz, hogy hitelesen képviselhessem az intézményt, és elősegítsem a régió fejődését.
Riporter: Jóna István
