A Pannon Egyetem kutatói és hallgatói az elmúlt időszakban számos rangos hazai és nemzetközi tudományos elismerésben részesültek. Akadémiai tagságok, díjak, ösztöndíjak, valamint minősítések igazolják az intézmény tudományos műhelyeinek kiemelkedő teljesítményét, a kutatási kiválóságot és az utánpótlás-nevelés iránti elkötelezettséget. Az alábbi válogatás a legfrissebb eredményeket és kitüntetéseket mutatja be.
Új levelező és rendes tagok a Magyar Tudományos Akadémia soraiban
A Magyar Tudományos Akadémia 199. közgyűlésén Hangos Katalint, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának egyetemi tanárát és a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének tudományos tanácsadóját a VI. Műszaki Tudományok Osztálya levelező tagjává választották. A közgyűlés alkalmával az Akadémia rendes tagjává választotta Padisák Juditot (VIII. Biológiai Tudományok Osztálya) és Gelencsér Andrást (X. Földtudományok Osztálya), akik korábban két cikluson át (2×3 év) levelező tagkén szolgálták az MTA közösségét.
Bővebben
Új MTA doktorok a Pannon Egyetemen
2024-ben összesen 81 kutató nyerte el az MTA doktora címet országosan, a kutatók okleveleiket 2025. május 29-én vették át az MTA Székházban rendezett ünnepélyes eseményen. Külön büszkeség számunkra, hogy a Mérnöki Kar négy kiváló kollégája is átvehette ezt a rangos elismerést.
Bővebben
A Pannon Egyetem két kara is elnyerte az MTA „Kiváló Kutatóhely” minősítését
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége 2025 májusában a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karát, valamint Mérnöki Karát a ‘Kiváló Kutatóhely’ minősítéssel ismerte el, ezzel méltányolva a karok kiemelkedő tudományos teljesítményét és kutatási tevékenységét.
Bővebben
Nemzetközi elismerések
Előrelépés a Round University Ranking (RUR) globális felsőoktatási rangsorban
Jelentős javulás a 2025-ös QS világranglistán
Elkötelezettség a fenntarthatóság mellett – THE Impact Rankings
A tudományos utánpótlás élvonalában: egyetemünk három fiatal kutatója is elnyerte a Bolyai Kutatási Ösztöndíjat
A Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat 2025-ben három kiváló kutató nyerte el a Pannon Egyetemről: Farkas Gergely (szerves és biomolekuláris kémia), Kummer Alex (automatizálás és számítástechnika) és Lengyel Edina (ökológia).
Bővebben
Báthory Zoltán Emlékérem
Bárdos Jenő, a Pannon Egyetem Angol–Amerikai Intézetének és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának professor emeritusa a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének (HERA) rangos kitüntetésében, a Báthory Zoltán Emlékéremben részesült.
Bővebben
Környezetünkért Díj
Egyetemünk kiemelkedő tudósa, Gelencsér András egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Környezetünkért Díjat vehetett át az Energiaügyi Minisztériumban 2024. június 5-én, a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódóan.
Bővebben
Best PhD Paper Award
A dHealth konferencia keretében évente meghirdetett Best PhD Paper Award díjat 2025-ben Gombás Veronika a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán működő Rendszer- és Számítástudományi Tanszék tudományos segédmunkatársa nyerte el „Classifying Type 2 Diabetes Using N-Glycan Profiling and Machine Learning Algorithms” című munkájával.
Bővebben
Nokia Young Scientist Award különdíjjal ismerték el Kenyeres Éva hallgatónk munkáját
A 2025. évi Országos Tudományos Diákköri Konferencián Kenyeres Éva, a Pannon Egyetem hallgatója elnyerte a Nokia Young Scientist Award különdíjat, mellyel a Nokia Magyarország az innovatív, a technológiai fejlődést előmozdító műszaki és természettudományos kutatásokat ismeri el.
Bővebben
Pro Scienta Aranyérem és Pro Scienta Mestertanár kitüntetések
A 2025. évi Pro Scientia Aranyéremmel országosan 48 hallgatót, köztük a Pannon Egyetem két kiváló tehetségét, Porkoláb Patríciát és Kenyeres Évát tüntették ki a tudományos kiválóság elismeréseként. A Mestertanár Aranyéremmel Dániel Zoltán és Korim Tamás egyetemi docensek több évtizedes, hallgatói tehetséggondozásban végzett példaértékű munkáját ismerték el.
Bővebben
Ezúton is gratulálunk kutatóinknak, és sok sikert kívánunk további tudományos munkájukhoz!