A képen Csiszár Józsefné Rosta Mária látható, aki Somogyi Árpád „Az ülő nő” című, 1961-ben felállított egyetemi szobrának modellje volt.
Az alábbiakban Csiszár Józsefné Rosta Mária egykori alkalmazott, gyors-és gépíró, pénztáros, üzemeltetési ügyintéző, intézeti titkárnő visszaemlékezéseiből válogattunk az egyetem 1949-53′-as éveiből.
A haver
1949 szeptemberében, az Egyetem indulásakor az első gólyák lelkes társadalmi munkában segédkeztek az új intézmény berendezésénél, hordták és igazgatták a bútorokat, felszerelési tárgyakat az A épületbe. Az egyik gólyánk feltűnik ám, hogy az épület előtt egy jóvágású ifjú mély gondolatokba merülve mustrálja az újonnan érkezett szerzeményeket. Odalép hozzá, hátba vágja:
– Hé, haver, mit bámészkodsz? Ezt a végét fogd meg a padnak, én meg a másikat, aztán húzzuk vele befelé a csíkot! Nyomás!
Tényleg, miért is ne? – eszmél fel merengéséből a megszólított, és máris beállt a többi bútorszállító srác közé, hirtelenjében még a bemutatkozásról is megfeledkezett. Mert ha a váratlan helyzetbe bemutatkozás nem felejtődik el, az így hangzott volna: Polinszky Károly.
Na…? Na…?
A szervetlen kémia tanszék vezetője, dr. Bodor Endre az egyik legelegánsabb és a legúribb ember volt a professzorok között. Mindenkinek nagyon kedves volt, a laboráns Lendvait is úgy szólította meg, hogy „Jóska kérem, megkérhetem magát valamire…?” Erre viszont a következő válasz jött: „Persze Professzor úr, de attól függ, mire.” Azért ilyet nem mond az ember professzornak… bár nem lett belőle semmi következmény.
A hatvanas évek elején diplomát akartak az elvtársak. Hét embernek indítottak egy egyetemi évfolyamot. (Megyei párttitkár, városi párttitkár, az egyetemi gazdasági igazgató, peremartoni gyárigazgató, lapkiadó igazgatója, egy rendőrtiszt, és egy hölgy, aki nagyon hamar kimaradt.) Mindig nagyon oda kellett figyelni a gondnokság részéről, hogy rend, tisztaság legyen a laborban és az előadóban, ha jönnek az elvtársak.
Vizsgázott a városi párttitkár a szervetlen kémia tanszéken. Ugyanezen a tanszéken volt a tanárok párttitkára. Telefonáltak a pártbizottságról, hogy menjen be a vizsgára, mert a klerikális professzor vizsgáztatja a K. elvtársat és nehogy gond legyen, mivel két különböző „gondolkodású” emberről volt szó. Bement a párttitkár, és saját szemével látta, hogy nagyon keveset tudott az elvtárs, miközben a professzor úr mindenképpen át akarta segíteni. A nátrium-klorid képletét kérdezte tőle. K. elvtárs nem tudta. A professzor úr mindhiába mondogatta, hogy „Na? K. elvtárs, Na?”
A végén a vizsgázó nem bírta cérnával, és rávágta, hogy nátrium-klorid. Délután találkoztam a Jóskával, szomorúnak látszott, faggattam, mi baja? Elmesélte az esetet, majd azt mondta: „Csak azt nem tudom, hogy mit keresek köztük?”
„Munkák és napok” az E épületben
1952 januárjában volt ez E épület műszaki átadása. Várva vártuk mindannyian, azok is, akik az A épületben maradtak, s mi is, akik az E épületben kaptunk helyet. Az utcafrontra nyílt öt szoba, ahol a pénzügyi osztály illetve gazdasági hivatal kapott helyet. A lépcsővel szembeni nyaktagban a gazdasági igazgató irodája és a gondnokság volt. Földszinten a Géptan tanszék, a Testnevelési tanszék, Sportiroda és szemináriumi helyiségek terültek el, később a büfé és a menza. Az emeleten az Ásványtan, Idegennyelvi lektorátus, Fizika-kémia, Marxista tanszék, és a folyosó végén a Klubterem, ahol hetente a szemináriumot tartották a dolgozók „fejtágítására”.
Fehér ruhások
1953-at írtunk, amikor Sztálin meghalt, illetve amikor a nép megtudta, és ki kellett volna tenni a fekete zászlót ez E épületre, de nem volt zászlótartó! Én voltam megint a pénztáros. A magasépítő emberei két óra alatt megcsinálták, fekete zászlót is vettünk, és este hét órakor mentem haza. Másik nap zárás után, erősen kopogott az ajtón valaki.
-Ki az?
-A gondnok.
-Zárva vagyok!
-Akkor is engedjen be! – beengedtem.
-Pénz kell, Marika.
-Mire, K. elvtárs?
-Meghalt Sztálin elvtárs!”
-Tudom, hát itt lobog a zászló!
-Miért, baj, hogy lobog?
-Dehogyis baj, sajnálom szegényt. Azért kell a pénz, mert fehér ruhás lányokat akarok vinni Sztálin elvtárs temetésére, és sokba kerülnek, meg az utazás is a Szovjetunióba.
Láttam, hogy baj van.
– Nincs most a kasszában ennyi pénz, amennyi kell magának, de tessék jönni, hadd zárjak be, K. elvtárs. Menjen a szobájába, én meg beszélek az Igazgató elvtárssal, majd vele egyeztetnek, hogy holnap mennyit hozzak ki a bankból. – szépen elterelgettem a helyére, és bementem az Igazgató elvtárshoz elmondani a fentieket.
– Hát ez megbolondult! – volt ez első reakciója. Bement hozzá és hívta a mentőket. Elvitték. K. elvtársat nem láttuk többet. Kiderült, hogy beteg volt, ez okozta nála a zavart.
Papír az papír
Rövid történet M. elvtárs és Tamás Feri együttműködéséről.
Tamás Feri 1951 nyarán került az egyetemre. Polinszky dékán megbízta a fotólaboratórium szervezésével, kiutalt neki egy helyiséget az E épületben, no meg 5000 forintot. Tamás Feri lelkiismeretesen utánajárt a dolgoknak, megrendelte a fényképezőgépet, nagyítót, előhívó és rögzítő tálakat, vegyszereket, és mindent, ami a sötétkamrai munkához szükséges. A számlákat azonban, az akkori szabályok szerint, kifizetés előtt M. Károly anyaggazdálkodási főnökkel le kellett pecsételtetni. (M. elvtárs a párt által delegált teljhatalmú cézár volt, akinek vigyáznia kellett az egyetemen koncentrálódó sok megbízhatatlan értelmiségire.)
Nos, M. átnézte a számlákat, kipipálta a jóváhagyott dolgokat. Az utolsó tételnél azonban fennakadt: „Mi az, hogy elsötétítő papír? Ezt nem engedélyezem, az idei papírkeretünk már kimerült!”
Tamás Feri megpróbálta megmagyarázni a dolgot, hogy enélkül az egész nem ér semmit, világosban semmit sem lehet előhívni, de M. elvtárs azt válaszolta: „Tudhatná, hogy a terv az törvény, a törvényt pedig mindenkinek be kell tartani.”
Feri könyörgésre fogta a dolgot, de a pecsét nagyhatalmú ura hajthatatlan maradt:
– Engem a Párt azért állított ide, hogy védjem a nép vagyonát. Értsd meg, ebben az évben egyetlen lappapírt nem lehet vásárolni, mert -szűrőpapír kivételével- a teljes papírkeret kimerült! Sajnálom, nincs megoldás!”
Ez kis leleményességgel mégiscsak sikerült megoldást találni. Feri az üzletben az elsötétítő papírt „fekete fényszűrő papírra” javíttatta ki. Így már a M. elvtárs is engedélyezte.
A fotólabor megrendezhette működését.
Veszprém, 2025. augusztus 07.
Csiszár Józsefné Rosta Mária
egykori egyetemi alkalmazott
