A 75 éves jubileumról és az egyetem jövőjéről is beszélt dr. Birkner Zoltán

A nagykanizsai születésű Birkner Zoltánt a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban kérdezte a zaol.hu munkatársa.

– A tervezett események tematikailag a tudományhoz, a kultúrához, a közélethez, a sporthoz és a hagyományokhoz kapcsolódnak – mondta. – Most a bevezető időszakot éljük, hiszen a legtöbb programot az őszi időszakra tervezzük. Büszkék lehetünk több dologra is, egyrészt a Pannon Egyetem ma a műszaki és informatikai képzéseknek, a gazdálkodás- és a humán tudományoknak az egyik fellegvára Magyarországon. Másrészt Veszprémben az elsők között jött létre főiskola hazánkban, így komoly előzménye van a modern, 1949-ben (újra)alapított egyetemnek. A Pannon Egyetem a sikeres magyar intézmények útját járta az elmúlt közel nyolc évtizedben, vagyis először egy kitűnő szakegyetem volt, a vegyiparnak képzett szakembereket. Aztán a rendszerváltás után sok új szak, képzési terület meghonosításával színes képzési, kutatási portfólióval rendelkező, többkarú, jelentős hallgatói és oktatói/kutatói létszámot felmutató egyetemmé vált.

A kuratóriumi elnök kifejtette, ma a nemzetközi piacon szükséges a helytállás, ugyanis soha nem tapasztalt verseny bontakozott ki az egyetemek között a világban. Sokak által nem ismert ez a tény, pedig ugyanazok a kihívások jellemzik ma a felsőoktatási szektort, mint más szolgáltatási, gazdasági területet. A világ kinyílt, a mobil hallgatói tömegek oda mennek, ahol több lehetőséget és biztosabb jövőt kínálnak nekik. Ennek a piacnak a nagyságrendje is elképesztő, sok millió hallgató választ másik országot különböző hosszúságú tanulmányok érdekében. Ezért a magyar felsőoktatás és a Pannon Egyetem is komoly fejlesztések előtt, alatt áll. 

– Az alapok jók, jelenleg a nemzetközi élvonalhoz tartozunk, ma 12 olyan egyetem van Magyarországon, amely a világ top 5 százalékába tartozik, a Pannon Egyetem is köztük van, de ennek a pozíciónak a megtartása, javítása, rengeteg feladatot ad az egyetem vezetőinek. Miközben széles képzési kínálatot szükséges fenntartanunk a magyar gazdaság és szűkebben a balatoni régió munkaerőpiaci, gazdasági kiszolgálása érdekében, azt is be kell mutatnunk a nemzetközi térben, hogy mihez értünk nagyon. Az egyetem múltjából adódóan ez a valódi fenntarthatóság témája, ennek a műszaki, gazdasági, informatikai és humán aspektusai. Részben ezen a területen szeretnénk elérni, hogy sok külföldi hallgató és kutató válassza a Pannon Egyetemet a közeljövőben – mondta Birkner Zoltán.

A másik fontos képesség, amit közösen fejlesztenek a kollégáikkal, a tudományos eredmények piacosítása – tette hozzá. 

– Eddig is komoly színvonalú kutatásokat, fejlesztéseket végeztek a tudósaink. Azonban nem volt egyértelmű feladat az elért eredmények gazdasági, társadalmi hasznosítása, most ennek a feltételeit építjük fel az egyetemen. A bővülő piaci bevételek támogatják az egyetem további fejlesztését, ezért is fókuszálunk erre a területre. Az első eredmények megszülettek, ezért nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően.

Prof. dr. Birkner Zoltán hangsúlyozta: a harmadik kihívásuk a digitalizáció ügye, ehhez remekül értenek tudományos szempontból, most azonban a gyakorlat ideje jött el. Sok szakot szeretnének digitális területen is fejleszteni, a nemzetközi hallgatók egy része az online térben jelenik meg néhány év múlva, erre fel kell készülniük, illetve a saját képességeiket is szeretnénk bővíteni ilyen eszközökkel. Továbbá szeretnének az elsők közé kerülni Magyarországon az elektronikus felsőoktatási szolgáltatások piacán.

– Nagykanizsán ugyanezek a folyamatok zajlanak – folytatta. – Most már specializálódott a kampusz, a körforgásos gazdaságnak lenne a hazai és nemzetközi központja. A meglévő népszerű turisztikai, kereskedelmi, informatikai szakok megmaradtak, hogy a környék igényeit kielégítse a képzési hely, azonban a körforgásosság témája alkalmas külföldi hallgatók, kutatók megszólítására, piaci megrendelések elnyerésére annak érdekében, hogy a nagy nemzetközi versenyben jól látszódjanak ezek a képességek. Sőt Nagykanizsán az első eredmények biztatóak, külföldi hallgatók tanulnak a kampuszon. A Soós Víztudományi Kutatóközpont egyre több piaci céggel dolgozik együtt, illetve három angol nyelvű szakra lehet jelentkezni a következő évben a képzési helyre, ami azt jelzi, hogy sok olyan egyetemi kutató, oktató dolgozik a városban, akik képesek a nemzetközi színvonalra.  Szerencsések vagyunk, hiszen komoly eredmények jellemzik az elmúlt évtizedeket az egyetem életében – zárta gondolatait. – Mi pedig sokat dolgozunk azért, hogy a Pannon Egyetem – a veszprémi, zalaegerszegi, nagykanizsai, kőszegi és ajkai kampuszok fejlesztésén keresztül – a jövőben is hazánk egyik legsikeresebb felsőoktatási intézménye legyen.

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Email

További tartalmak

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ne maradjon le a Pannon Egyetem tartalmairól! A 75 éves jubileumi programok mellett sok más érdekességgel is igyekszünk szolgálni az öregdiák közösség és minden kedves érdeklődő számára.