Névjegy:
Dr. Koók László biomérnök, kutatási témája a bioelektrokémiai rendszerek, ioncserélő membránok. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, számtalan díj tulajdonosa. Többek között: Akadémiai Ifjúsági Díj (Magyar Tudományos Akadémia): 2024, Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma): 2022; Junior Prima-díj: 2022; VEAB-díj: 2022; Új Nemzeti Kiválóság Program Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói Kutatói Ösztöndíj: 2022 – 2023; OTDK I. Díj: 2015.
Kanyargós úton jutott el a hivatásáig Dr. Koók László. A Magyar Tudomány kategóriában Junior Príma-díjas biomérnök középiskolásként magasépítőnek tanult, de nagyon érdekelte a történelem, a filozófia és az irodalom is, szerkesztett iskolai lapot, írt verseket, mígnem a Pannon Egyetem nyílt napján Bélafiné Dr. Bakó Katalin tanárnő „állította irányba”. A „polihisztorsága” pedig, ha lehet, azóta is csak bővült, többek között zenéléssel, komponálással és sörfőzéssel.
Nem túlzás azt mondani: elég messziről indult a biomérnök pályafutása. Ennyire meghatározó élmény volt az a bizonyos nyílt nap anno a Pannonon?
Igen. Ezt el is szoktam mondani például beiskolázáson, hogy figyeljenek a tanáraikra, mert sokszor – és nem csak az én esetemben – az van, hogy a tanárok indítják el végül is az embert egy adott pályán. Engem középiskolás koromban tényleg nagyon sok minden érdekelt, például elég sok filozófiakönyvet olvastam. Majd gondoltuk a középiskolai jóbarátommal, nézzünk körül Veszprémben is, mert balatonfürediként itt szerettem volna maradni elsősorban a városban, a környéken.
Eljöttünk a nyílt napra, ahol aztán Bélafiné professzor asszony egészen világosan megfogalmazta, mi a különbség biológus és a biológiát űző mérnökök között, mi mire jó. Beszippantott az az egyenesség, hogy tessék, itt van valami, aminek világosan ki van jelölve az útja, hogy ezzel valamit lehet csinálni. Ráadásul valami általánosan jót, a társadalom és az ipar számára is, és nem utolsósorban ez egy elég fejlődő státuszában lévő dolog volt.
Egy alapvető dolog a magasépítő technikumban azért ehhez hiányzott, mégpedig a biológia.
Az elhatározás után a középiskolában matematika, fizika és biológia extra korepetálásokat kaptunk, aztán osztályozóvizsgát is tettünk, mert az építész tantervben csak egy év biológia volt. Ez egyébként arra is kiváló lehetőség volt, hogy jobban megismerjük a tanárainkat. Azóta is tartom a kapcsolatot a biológia és a matematika tanáraimmal, úgyhogy igazából nekik köszönhetem azt, hogy ezen a pályán elindulhattam.
Ezek szerint nem tántorította el, hogy több tantárgyból több évnyi tananyagot kellett bepótolnia.
Én azt gondoltam, hogy wow, megtaláltam, amit szeretnék, ezért simán beáldozok dolgokat. Attól sosem féltem, hogy nem tudnék valamit megtanulni vagy elsajátítani. Mindig tudtam magamról, hogy bármivel foglalkozom, nagyon gyorsan kijelölök egy irányt, amit el szeretnék érni. Mint egy üres füzet: töltsük meg valamivel.
OTDK első hely, Junior Príma Díj, Bolyai János kutatási ösztöndíj, a Magyar Tudományos Akadémia Díja, csak hogy néhányat felsoroljunk az eddigi elismeréseiből. A sikereit nézve ez elég világosan kijelölt útnak tűnik, és hol van még a vége… Azt kapta a képzés és az eddigi munkája során, amire akkor, ott, azon a nyílt napon számított?
Igen, amit professzor asszony mondott a nyílt napon, az mindenképpen megfogott, kétségtelen. De azért kellett idő, nem tudom, a saját hibám vagy figyelmetlenségem miatt, hogy pontosan megértsem és el tudjam mondani, mivel foglalkozik egy biomérnök. A biomérnök az, aki nem csak vizsgálja, hanem csinálja, aki bizonyos technológiának a kritikus lépéseit próbálja megoldani, optimalizálni, vagy akár utat nyitni egy újnak. 2013-ban még hallgatóként kezdtem dolgozni itt a Mérnöki Kar Biomérnöki, Membrántechnológiai és Energetikai Kutató Csoportjában, a biolelektrokémiai rendszerekkel foglalkozom.
Min dolgozik most?
A bioelektrokémiai rendszerekben speciális mikrobáknak azt a képességét használjuk ki, hogy a rendelkezésre álló tápanyagok (jellemzően szennyvíz, hulladékok) lebontása során a felszabaduló elektronokat a sejten kívüli térbe képesek juttatni, például egy elektród felületére. Szent-Györgyi Albert fogalmazott úgy, hogy „az élet nem más, mint egy nyugvópontját kereső elektron” – és valóban, ezeket az elektronokat felhasználva megújuló alapon tudunk például elektromos áramot kinyerni a szennyvíztisztítás során. A kutatásaimban ennek a jelenségnek a mérnöki felhasználási lehetőségeit vizsgálom olyan területeken, mint bioakkumulátorok, biohidrogén előállítás, iparilag releváns vegyületek bio-elektroszintézise szén-dioxid befogással, tengervíz sótalanítása bioelektromos árammal, vagy éppen hulladékokban található értékes komponensek visszanyerési lehetőségei.
Gondolt arra, hogy ezt a tudást élesben az iparban kamatoztassa?
Voltak ötleteim, hogy mi lenne, ha egy ilyet elvállalnék, de ilyenkor mindig tartok önvizsgálatot, hogy mivel tudok többet adni. A tudományos életpálya végső soron mégiscsak arról szól, hogy valamit adunk magunkból, a kreativitásunkból, tudásunkból, innovációs gondolatainkból, amit aztán jó célra fel lehet használni. Ami engem itt tartott, az elsősorban a csapat, ami itt van a kutatócsoportban. Egészen biztosan kiemelkedő az a szakmai és emberi színvonal, amivel itt találkozik az ember. Kiváló a munkakörnyezet, tényleg. A másik, hogy már középiskolás korom óta korrepetítorként részt veszek oktatási feladatokban, balett-táncosoktól matematikusjelöltig mindenkinek tanítottam kémiát, matematikát, ez megmaradt az egyetemen is, majd pedig bekapcsolódtam az oktatásba. Magamra mindig úgy tekintek ebben az aspektusban, mint aki mentornak alkalmas személy. Amit hiányolnék az ipari munkában, az az ilyen szintű oktatás. Mint már említettem, az oktatóknak nagy szerepe van, és ez nagy felelősség is. Én például magamban azt érzem, hogy bennem megvan ez a felelősségtudat, és ezt tudatosan próbálom fejleszteni is, nekem ez fontos. A munka kapcsán a legkevesebb emlékeim pont ezekhez az élményekhez kapcsolódnak, amikor látom azt, hogy valaki, akit mentoráltam, akinek témavezetője voltam, valamilyen sikert ér el; ez még a saját sikernél is jobb érzés. Ez nekem nagyon hiányozna.
Sok díjat kapott már eddig is, melyikre a legbüszkébb, melyik vitte leginkább előre?
Nem is elsősorban a díj a fontos, hanem az, hogy ez valamiféle visszajelzés. Egy kutató nagyon sokszor keresi az útját, ezért kifejezetten fontos a visszajelzés, különben nagyon könnyen elveszhet az ember. Egy hallgatónak pedig azért számít sokat, mert a bizonytalanság és a kétely, hogy a kutatás ugyan megfogta, de akar-e PhD-t csinálni, van-e benne annyi, vagy inkább menjen el az iparba, és majd később térjen vissza… Szóval egy ilyen díj vagy lehetőség sokat tud dobni ennek a kérdésnek az eldöntésén. S hogy mire vagyok a legbüszkébb? Egyrészt azokért a díjakért, amik anyagilag segítettek már hallgatóként is, ezeknek nagyon hálás vagyok. A másik pedig, amiben a legtöbb munkám volt, az a Bolyai ösztöndíj az akadémia részéről. De egészen megható, nem mindennapi volt a Junior Prima-díj, az életben nem gondoltam, hogy nekem odaítélik…
Filozófia, ipar, építészet, irodalom, sokrétű munka, ezek után mivel foglalkozik a szabadidejében? Mit visz tovább hasonló szenvedéllyel a középiskolás érdeklődéséből?
Vannak régebbi és új szenvedélyek, hobbik. Nagyon szeretek sakkozni, de sokszor beleunok, akkor akár néhány hónap szünetet is tartok. Szeretek kirándulni is, de a sörfőzés az utóbbi kedvencem. A kollégákkal együtt kísérletezünk is, egyre jobb végeredménnyel. Foglalkozom a pálinkával is, de egyelőre ez még csak terv… De azóta is nagyon szívesen olvasok filozófiát, tudományfilozófiát, nagyon érdekes dolgokat talál az ember. Aztán itt a zene, gitáron és zongorán komponálgatok, és az utóbbi időben asztalos munkákkal is foglalatoskodom.
Riporter: Kiss Nikolett
