Csaknem kétszázan mozogtunk a Magyar Sport Napján!

Már a hivatalos megnyitó előtt nagy volt a nyüzsgés a Pannon Egyetem szabadtéri sportpályáinál. A Veszprémi Egyetemi Sport Club szinte valamennyi szakosztálya felsorakozott a Magyar Sport Napja alkalmából, az érdeklődők pedig játékos feladatok segítségével ismerkedhettek meg a különböző sportágakkal.

A megjelenteket először Szokolik Gergely, a VESC ügyvezető-elnöke köszöntötte, majd Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő biztatta őket arra, hogy a hétköznapok során is használják ki a sportpályák nyújtotta lehetőségeket. 

A sportnapon végül az evezős, a falmászó, a vívó, a vitorlás, a röplabda, a kosárlabda, a női futsal, a küzdősport, a baranta és a kerékpár szakosztály képviseltette magát, a sportágak képviselői pedig egy kötetlen beszélgetés formájában be is mutathatták kedvenc mozgásformájukat a helyszínen.

Az egyesületünk szponzorai értékes nyereményekkel is támogatták az eseményt, így aki legalább nyolc sportágat kipróbált, az részt vehetett a nap végén rendezett sorsoláson.

A záróeseményt Veszprém polgármestere, Porga Gyula is megtisztelte, aki egyaránt méltatta a helyszínt, valamint a szervezést is.

A Veszprémi Egyetemi Sport Club sportnapján végül csaknem kétszázan döntöttek úgy, hogy mozgással ünneplik a Magyar Sport Napját.

Az eseményről készült további fotókat ide kattintva érhetik el.

Facebook
LinkedIn
WhatsApp
Email

További tartalmak

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Ne maradjon le a Pannon Egyetem tartalmairól! A 75 éves jubileumi programok mellett sok más érdekességgel is igyekszünk szolgálni az öregdiák közösség és minden kedves érdeklődő számára.