A kellemes tavaszi időnek köszönhetően ragyogó napsütésben vághattak neki 2024. május 25-én, szombaton a túrázni vágyók az Eötvös Károly Könyvtár és az idén 75 éves Pannon Egyetem által megszervezett kicsit több, mint 10 kilométer hosszú távnak a könyvtártól a Tekeres-völgyig.
Nagyné Kozma Ildikó klímareferens, nyugdíjas tanár irányításával a túra még a Veszprémben élők számára is tartogatott meglepetéseket. Nemcsak a volt művelődési központtól nem messze található száz évnél is idősebb tiszafát csodálhatták meg a kirándulók a Dózsa György utcában, de az Endrődi lakótelepről egy eldugott, vadregényes kis ösvényre térve a 230 millió éve itt élt tengeri lényekkel is megismerkedhettek, mely őslényeket még önkéntesek festettek az alagút falára, melyet ma Halagút néven emlegetnek. A Kiskuti Csárdánál tett rövid pihenő után Veszprém korábbi határkövét célozta meg a 29 főből álló jó hangulatú csapat. A Tekeres-völgyben a természetjárók által gyakran játszott bizalmi játékkal töltötték a pihenőidőt. Hazafelé a Laczkó Dezső forrásnál mindenki megtöltötte kulacsát és kinyújtóztatták tagjaikat a túravezető által bemutatott légzőgyakorlatok segítségével.
A túra a Közösségek Hete program keretében valósult meg.
Szöveg: Kovács Anita (PE), fotók: Oros Sándor (EKK)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_111158-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_113308-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_113501-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_115416-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_115725-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_115746-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_121007-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_125417-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_125948-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_131107-1.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_134117-1-1024x769.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_134255-1-1024x769.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_091231-1-1024x769.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_092757-1-1024x769.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_093449-1-1024x769.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_105309-1-1024x769.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_105722-1-1024x769.jpg)
![](https://75.uni-pannon.hu/wp-content/uploads/2024/05/IMG_20240525_110941-2-1024x769.jpg)