Névjegy:
2004-ben diplomázott színháztörténet szakon, majd 2011-ben a magyartanári, 2016-ban a drámapedagógia-tanári mesterszakot végezte el, 2005 februárja óta az egyetem kulturális referense.
Felföldi Gábor kulturális referens 2004-ben szerzett diplomát színháztörténet szakon, majd tanulmányait a Pannon Egyetemen folytatta: 2011-ben magyartanári, 2016-ban drámapedagógia-tanári mesterszakot végzett. 2005 óta az intézmény kulturális referenseként dolgozik, több száz rendezvényt szervezett, és számos hagyományt teremtett meg. Az egyetem szellemisége és a művészeti közösség iránti elkötelezettsége motiválta a maradásra, ahol hallgatóként és dolgozóként is megélhette a közösség erejét. Mesélt hallgatói éveiről, a változó egyetemi életről, és arról, mit jelent számára a Pannon Egyetem, ahol második otthonra talált.
Mi motivált, hogy a Pannon Egyetemen folytasd a tanulmányaidat?
Egyrészt mindig is érdekelt a színház világa, másrészt veszprémiként különösen fontos volt számomra az itt működő művészeti közösség, amit nem szerettem volna hosszú évekre hátrahagyni. Bár a tanári szakok tekintetében Szombathely és Miskolc is felmerült lehetőségként, örültem, hogy végül maradhattam.
Hogyan emlékszel vissza a hallgatói éveidre? Mi volt a legemlékezetesebb pillanatod?
Termékeny időszak volt az első diploma megszerzése! Tényleg rengeteget olvastunk, sokat jártunk színházba – volt egy lelkes, összetartó csapat. A 2000-es volt az első VEN-em, ahova kölcsönkarszalaggal lógtunk be. A szakestekre mindig új színdarabbal készültünk. Szerepeltünk Székesfehérváron, Győrben, az Universitas Bálon – utóbbi igen emlékezetes, több száz a vacsoráját éppen befejező embernek csináltunk operettet az aula színpadán. Voltam tanszéki demonstrátor is. A mesterképzéseken kiváló hallgatótársakkal hozott össze a sors, akik tapasztalt rókák voltak az adott területen.
Mi ösztönzött arra, hogy a diploma megszerzése után az egyetemen dolgozz?
2004 nyara és 2005 januárja között 27 álláspályázatot adtam be, az egyetemi a 26. volt a sorban. Egy reggelen, amikor én még javában aludtam, nyolc óra után csörgött a telefonom, a volt tanszékvezetőm hívott, hogy megüresedik a közművelődési pozíció az egyetemen, szerinte ez éppen nekem való volna, ha gondolom, beajánl. Gondoltam, s ez lett a vége.
Milyen volt az oktatókkal való kapcsolatod hallgatóként, és ez hogyan változott, amikor kollégákká váltatok?
Fiatalon nagyon tiszteletem az oktatóimat, nem véletlenül, Bécsy Tamás kiváló szakmai gárdát gyűjtött maga köré. A tanári szakjaimnál már jól ismertek többnyire és igazán kollegiális volt a viszony, akár hallgatóként tekintettek rám, akár munkatársként.
Miben különbözik a Pannon Egyetem most dolgozó szemszögből, ahhoz képest, amikor hallgató voltál?
Nyilván az egyetem az elmúlt 25 évben rengeteg változáson ment keresztül, vezetők váltották egymást, akik mind hozzátettek valamit a nagy egészhez, de nekem hallgatóként is ugyanazt az alma mater lelkületet jelentette az intézmény, amit ma jelent. Akkor a diák igyekezett helyt állni, érvényesülni, azóta meg a dolgozó teszi mindezt hittel, ragaszkodással.
Mit gondolsz, hogyan változott a hallgatói közösség azóta, hogy te is részese voltál?
Lezajlott azóta egy digitális forradalom. Más a gondolkodásmód, mások a prioritások, esetemben változott a művelődési igény, a művelődési színtér, a kultúrafogyasztás. Például fiatal koromban egy pantomim előadáson zsúfolásig volt az E kamara, ma egy kulturális eseményre a kultúra-kredit a csalogató. Azaz nekünk volt erre belső motivációnk, igényünk, most a külső motiváció segítő iránytű, mert más irányú, gazdagabb ingerek érik az ifjúságot. Másik példa, anno az évfolyamunknak két színjátszó csoportja volt – hangsúlyozom, az évfolyamunknak -, ma az énekkart alig tudjuk összeverbuválni kamarakórus szinten.
Van olyan hallgatói hagyomány, esemény, amit fontosnak tartasz és miért?
Az egyetemi hangulat, életérzés nagyban függ a hagyományok őrzésétől! A VEN, a szakestek vagy a Balaton Regatta éppen olyan fontosok a közéletben, mint az ITDK a tudományos téren. Az meg teljesen világos, hogy az általam generált hagyományos események, mint az immár 20. Egyetemi folklórhét, vagy a szintén évente megrendezett Egyetemi ki mit tud?, Egygitáros minifesztivál – és folytathatnánk a sort, ezek időlegesek, mert más majd más hagyományos programelemekből fog építkezni, ez így van rendjén.
Mik a személyes vagy szakmai céljaid az egyetemen belül a jövőre nézve?
Mindig is ez volt a mottóm: Minél több lokális jellegű, de értékkel bíró művészt, programot felmutatni az egyetemi ifjúságnak a kulturális nevelés igényével.
Van valami, amit másképp csináltál volna hallgatóként?
Minden jól van úgy, ahogy van. De nem tagadom, olykor eljátszom a gondolattal, ha tanári diplomát szerzek előbb, akkor most egy középiskola magyartanárjaként működnék, és azt is nagyon szeretném, és azt is szívvel-lélekkel csinálnám.
Milyen érzéseid vannak azzal kapcsolatban, hogy mind hallgatói, mind dolgozói szerepben része vagy az egyetem történetének?
Számomra ez nagyon megtisztelő dolog.
Van valami különleges, amit az egyetem adott neked, amit más intézmények talán nem tudtak volna?
Leginkább a lehetőséget említeném, mert így tudtam rengeteg mindent megvalósítani az általam eltervezettekből. Érdekesség gyanánt mondom, több mint 1000 programot szerveztem, bonyolítottam le, s több mint 250 egyetemi eseményt konferáltam.
Van kedves/vicces/emlékezetes történeted az itt töltött éveidből?
Jaj, ilyen bőven akad, megpróbálom rövidre fogni, pár aranyos, jópofa momentum: Vasvári Pál (A Magyar Jazz Quartet néhai basszusgitárosa – a Szerk.) minden félévben felhívott, és így kezdte: Édes, drága Gabikám, hogy vagy? – ez volt a szavajárása. Benkó Sándort (a Benkó Dixiland Band néhai vezetője – a Szerk) nagyon érdekelte a kultúra-kredit projektem, többször hívott ezzel kapcsolatban, s mindig hosszan átbeszéltük nem csak az egyetemi kultúra állását. Egyik alkalommal nem tudtam felvenni, de tisztelettudóan visszahívtam, hát 55 perces diskurzust folytattunk. Hobo az egyik irodalmi estje előtt azt találta mondani: Felföldi úr, szerezzen be egy olyan csészét, ami nem törik össze, amikor lesodrom az asztalról az előadás hevében. Beszereztem, de ő nem sodorta le. Amikor a covid volt, s online tartalmakat gyártottunk, szívmelengető volt hallani a hallgatóktól, hogy az egész család azt nézte. Lehet, ennek hatására, mostanában előfordult, hogy egy jó programra hallgató és szülő együtt érkezett.
Mit jelent számodra a Pannon Egyetem?
Ez közhelyesen hangzik, de tényleg a második otthonom!
Riporter és fotós: Tudósné Ódor Eszter
