Névjegy:
József Attila-díjas, Baumgarten Emlékdíjas író, képzőművész, az MTA doktora, 2007-ben Artisjus-díjat kapott, az Iskolakultúra szerkesztéséért pedig Apáczai Csere János-díjat. Mintegy hatvan szépirodalmi és tíz szaktudományos könyve van.
Géczi János neve bizonyára minden kultúraszerető embernek sokat mond, mert vagy verseskötetét, vagy regényét olvasta, de sokan képzőművészeti kiállításaikról ismerik, és a szerencsésebbek pedig egyetemi óráira is járhattak.
Pontosan mikor került a Pannon Egyetemre, milyen karon, milyen intézetben dolgozott?
2001-ben kerültem először kapcsolatba a Veszprémi Egyetem Tanárképző Karával, amikortól arra kaptam megbízást, hogy pedagógusképzésben résztvevőknek óraadóként néhány művelődés- illetve neveléstörténeti kurzust tartsak. 2002-től szorosabbá vált a Kamarás István által alapított és vezetett tanszék nappali és levelező szakos hallgatónak képzésében való részvételem.
Az egyetem Antropológia és Etika tanszékére a pécsi Janus Pannonius Egyetem Bölcsészkaráról 2003-ban hívtak át, ahol habilitált docensként, 2004 közepétől a szervezet tanszékvezetőjévé neveztek ki. Ennek, az idővel intézetté bővült, több tanszékkel rendelkező, a tevékenységét nevében bővített és pontosított egységnek nyugdíjba vonulásomig maradtam az irányítója és programjának a fenntartója.
A veszprémi intézménybe Gaál Zoltán rektor jóvoltából 2007-ben került az általam főszerkesztett, korábban Budapesten, majd Pécsett működő, 1991-ben alapított Iskolakultúra című, havonta megjelenő szakfolyóirat, amelynek aztán Rédey Ákos rektor vált a felelős kiadójává. A periodika kiadóváltását s a kartól a (lap kivitelezését egyébként is ellátó) Gondolat Kiadóhoz történő átkerülését Gelencsér András rektor tette lehetővé.
A majd 20 éven át tartó veszprémi jelenlétében a karszervezői, szakfolyóirat-szerkesztői és nagy léptékű egyetemi kulturális programfelelősi tevékenységei mellett mindig prioritást élvezett a tanszéki, illetve intézeti munkálkodása?
2004 közepétől a Veszprémi – majd Pannon – Egyetem Tanárképző Kar (2008-tól Bölcsészettudományi Kar, utóbb Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar) Antropológia és Etika Tanszékének tanszékvezető docenseként már nem csak a Kamarás István irányította tanszékalapításkor rám bízott élettudományi és a művelődéstörténeti rész kidolgozását és fejlesztését láttam el, hanem főállású munkatársként irányítottam a szak által létesített s általam vezetett BA és MA-programokat. Oktatói tevékenységem mindvégig a művelődés-, nevelés- és tudománytörténethez továbbá az élettudományok, különösen a biológia és az ökológia bevezető tárgyköreihez illeszkedett s természetesen szerepet vállaltam a kar számára fontosnak ítélt további négy szak sikeres akkreditálásban.
Az egyetem szakjai között feladatom volt biztosítani az Etika, ember- és társadalomismeret tanár szak, egyetemi szintű 10 féléves nappali tagozatú alapképzést, valamint a szak vezetését. Továbbá az Etika, ember- és társadalomismeret szaknak az egyetemi szintjét, ami 8 féléves másoddiplomás levelező (DL) alapképzést, s a szakvezetést.
Szintén az én feladatom volt biztosítani az Ember-, erkölcs- és vallásismeret szakvizsgás szakirányú továbbképzési szak működését és annak szakvezetését, és a Szabad bölcsész alapszak – etika szakirány. Pannon Egyetem BTK. Ez esetben feladatom volt az alapszak és a szakirány vezetése.
Mit nevezne érzelmileg a Pannon Egyetemen töltött időszakából a legmeghatározóbbnak?
A tanszék, illetve az akkreditált szakjai nem diszciplináris elvek mentén szerveződött. Olyan multidiszciplinaritást képviselhettünk, amelyet a hazai modern pedagógusképzés hívott életre, s amely, túl a szak programjának kialakításán, lehetővé tett (illetve tett volna) számos új tanszékszervezési, kutatási, fejlesztési és oktatási eljárást.
Kiemelkedően értékesnek találtam a szakdolgozati szemináriumokat és számos szakdolgozati, illetve TDK dolgozati munkát. Jó volt részt vállalni a PE Bölcsészettudományi Kara Nyelvtudományi és Neveléstudományi Doktori Iskola Neveléstudományi Programjában is.
Megnyugtató volt, hogy folytathattam a kutatásaimat és az eredményeim könyvekben történő nyilvánosságra hozását. Kutatási területem a nem intézményes tudásátadás alakzatainak tanulmányozása volt, s ezen belül egy – az európai kultúrában kezdetektől jelen lévő, s a művelődési korszakokban más-más értelmekkel rendelkező – jelkép-mintázat történeti elemzése. Érdekelt a hazai neveléstudomány sajtótörténete, ikonológia áttekintése: e téma tanulmányozásán keresztül világképi-antropológia-etikai összefüggések kerültek új megvilágításba.
Nem járt sikerrel az Iskolakultúra folyóirat és a neki köszönhető kari tudományos könyvkiadás egyetemi szervesülése. S ugyancsak abbamaradt – nemzetközi, hazai és városi sikere ellenére – az évente karilag megszervezett, a humán értelmiség kialakítását szolgáló Magyar Napok-sorozat.
Mit tart a legnagyobb eredményének, sikerének, amit itt ért el?
Hogy Veszprém városában időnként sikerült megjeleníteni az egyetemi életet, s hogy a hallgatók olykor-olykor részesei voltak a városi szellemi életnek.
Mennyire sikerült a fiatal hallgatókkal hangot találni? Esetleg nem csak ők tanultak Öntől, de Ön is tanult tőlük?
Egészen másképpen alakult a fiatalabb korosztályokkal a viszonyom, mint a Képzőművészeti Egyetemen vagy a Pécsi Egyetemen, ahová nem csupán az intézmény szűk régiójából kerültek a hallgatók s pályájuk kitejesedését sem gyerekkori helyszíneket képzelték el. Mentális és civilizációs váltásra kényszerültem, így jött létre például az évtizeden át fenntartott, a hagyományos edukációtól eltérő formákkal és tartalmakkal élő Éjszakai egyetem.
Hogyan tudta összeegyeztetni írói feladatait a tanítással?
Alig s olykor sehogyan. A nyári hónapok s olykor a hosszabb tanulmányutak azonban nem maradtak kihasználatlanul. Ugyanakkor, mivel sosem kedveltem a művészeti ill. irodalmi közéletet, sok mindenből nem maradtam ki.
Munkásságát inspirálták a fiatalok, akiket tanított?
Direkt és rejtett hatások tömegét sorolhatnám elő. Az elsőre megfelelő példa a Vadnarancsok, illetve A bunkerrajzoló két kötet. Az indirekt és lappangó hatások elmondására pedig a regények az alkalmasok.
Riporter: Szabó Eszter
Fotó: Szabó László
