Névjegy:
Vegyészmérnök, levegőkémikus, az MTA tagja, VEAB elnök, a PE egykori diákja, rektora (2015-2024), jelenleg egyetemi tanára
Kilenc évig a PE rektora voltál, alig egy hónapja járt le a mandátumod – milyen érzés felszabadulni a vezetői felelősség alól?
Szó szerint felszabadító, kimondhatatlanul jó érzés egy utólag talán sikeresnek mondható, de legalábbis becsülettel végigszolgált kilenc év után letenni a lantot. A kilenc év roppant hosszú idő végig fókuszban és koncentrált felelősségben, gondoljunk bele, ennyi idő alatt félig felnő egy gyermek.
Stabilan működő egyetemet, felújított kampuszt hagytál magad után – rektori működésed külső szemlélő számára siker. Te hogyan értékeled ezt a kilenc évet, mit tartasz a legnagyobb eredményeidnek, illetve kudarcaidnak?
Az emlékezetes kezdet után a legnagyobb siker, hogy egyben maradt az egyetem, sőt, megerősödtünk, a Pannon Egyetem minden vonatkozásban felkerült a térképre, brandünk beérett és kikristályosodott.
Régiós szerepvállalásunk – ún. harmadik missziós tevékenységünk – kiteljesedett (bár nem szeretem ezt a kifejezést, szerintem vidéki egyetemnél ez lenne inkább az első), intézményi kapcsolatrendszerünk jelentősen megerősödött, országos ismertségünk lényegesen megnőtt. Lett arcunk (ha nem is a szó elsőnek beugró értelmében), a világ időközben legsúlyosabb problémájává avanzsált fenntarthatóság hiteles címkéje ránk ragadt minden más felsőoktatási intézményt megelőzve. A kezdeti nehézségek után talán sikerült a belső békét és együttműködést is többé-kevésbé megteremteni. Kívül-belül szerethető egyetem lettünk, talán ez a legfontosabb. A Georgikon elvesztését sajnálom, szerintem a világ problémáinak komplexitását tekintve mindenképpen közös munkánk folytatása lett volna indokolt. Ezt kudarcként élem meg, emellett a kilenc év alatt több olyan döntésem is akadt, amit utólag másképp csinálnék. Bár ezzel valószínűleg sokan így vagyunk…
Egy nagy szervezetet sokféleképpen lehet irányítani. Hogyan jellemeznéd vezetési stílusodat röviden, kulcsszavakkal?
Mindkét rektori pályázatom mottójául egy kevéssé ismert Arany János idézetet választottam: „Legfontosabb cél pedig, itt, e földi létben/Ember lenni mindég, minden körülményben.” Mindvégig ehhez tartottam magam, remélem, ezt mások is így érezték. No meg megfogadtam nagy elődöm, Nemecz Ernő néhai rektor személyes intelmeit, hogy a hivatal ügyeit soha nem érdemes véresen komolyan venni. Ezért „éles” helyzetekben is sokszor viccelődéssel próbáltam oldani a feszültséget…
A Levegőkémiai Kutatócsoport vezetője vagy, a légköri aeroszolokkal kapcsolatos kutatási eredményeid révén ismer a hazai és nemzetközi tudományos világ. Melyek a csoportod legfontosabb eredményei az utóbbi 5-10 évben, mi ezek jelentősége?
Két eredményt emelnék ki, amit munkatársaimmal együtt az elmúlt időszakban értünk el. Az egyik, hogy egy a biomassza égetés füstjében gyakori, így globálisan jelentős részecskefajtáról bebizonyítottuk, hogyan keletkezik, és hogy napsugárzás elnyelésére a korábban gondoltnál sokkal szélesebb hullámhossz tartományban képes. Ezáltal újra kell kalibrálni a globális éghajlati modelleket, bár a lényegen – ti. a globális éghajlatváltozás tragikus kilátásain – ez valószínűleg nem sokat változtat… A másik, hogy elsőként számszerűsítettük, hogy a háztartási hulladékok illegális égetése során milyen mennyiségű és mennyire veszélyes káros anyag kerül a levegőbe. Itt sem hiszem, hogy ettől a világ varázsütésre megjavul, mindenesetre nemzetközi figyelmet kiváltó új eredményekről van szó.
Újabban a globális fenntarthatóság – pontosabban fenntarthatatlanság – témájában publikálsz és nyilatkozol, és ezzel rendkívül széles körben váltál ismertté a tudományos szférán kívül is. Mi késztetett erre a fordulatra, és hogyan viseled a média érdeklődését?
Sajnos, amivel mostanában szerepelek a médiában, arról korábban is beszéltem és tartottam előadást (az internet is megőrizte), csak éppen az akkoriban dübörgő konjunktúrában ez senkit nem érdekelt. Aztán beütöttek a válságok, és mindenki hirtelen megvilágosodott, hogy a világban valami nagyon nincs rendben… Ha úgy tetszik, ránk rúgta az ajtót a valóság. Az igazi tragédia az, hogy ez még csak nem is tudomány, józan észből és általános iskolai természettudományi alapismeretekből kikeverhető. És mégsem vesz róla tudomást a politika, de az emberek nagy többsége sem. Annyit azért elértem, hogy a problémán legalábbis elgondolkodó emberek aránya itt Magyarországon jelentősen megnövekedett, millió felett van, ami ilyen témákban irtózatosan nagy szám…
Mit gondolsz az egyetemi oktatás jövőjéről – általában a világon, Magyarországon, a Pannon Egyetemen?
Az oktatási rendszer – miként a morál is – tragikus helyzetben van nemcsak nálunk, hanem szerte a világban is. Az egyetemen még csak ízlelgetjük, hogy mi vár ránk. Pedig ha már a fenntarthatóságról szó esett, ennek kellene lenni a legfontosabb tevékenységnek: roppant kevés anyag és energia ráfordításával rendkívül hasznos tevékenységet végzünk, és megtanítjuk az embereket arra, hogy a természetnek és a társadalmaknak vannak törvényei és korlátai, amelyeket nem ártana figyelembe vennünk, ha nem akarunk fejjel a falnak rohanni…
Mit jelent számodra a Pannon Egyetem? Kérlek, címszavakban vagy egyetlen mondatban válaszolj.
Rendkívül sokat kaptam a veszprémi egyetemtől annak idején, tudást, mérnöki szemléletet, racionális gondolkodást (nagy érték!), közösséghez tartozást. Remélem, vezetőként ebből valamennyit az elmúlt évtizedekben vissza tudtam adni…
Riporter: Pósfai Mihály
