Névjegy:
1986-1996 között kollégiumi igazgatóhelyettes, 1996-2006 között a Központi Kollégium igazgatója.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Pannon Egyetem kollégiumi életével?
1976-ban kerültem a kollégiumba. Jeles elődeim voltak, akiktől nagyon sokat tanultam. Korábban is az egyetemen dolgoztam, a koleszba gyakorlatilag a hallgatók hívtak. Kezdeti nehézségek nem voltak, mivel a hallgatók nagy részét, főleg a felsőbb éveseket ismertem.
Milyen volt a kollégiumi légkör?
Legfőbb feladatom a rendezvények lebonyolítása és az egyetemistákkal való kapcsolattartás volt. Mivel én voltam egész nap a házban, az apró-cseprő dolgok intézése is rám várt. A kollégiumalapító Meskó Gábor, majd az őt követő Varga István igazgató, délben jártak be, s én beszámoltam a napi helyzetről. A 600 fős Központi Kollégiumban úgy éltünk, mint egy család. Mikor jöttek az elsőévesek, már mindenkinek tudtam a nevét, lakhelyét. Nagyon jó munkatársaim is voltak, nagyrészt a felsőbb évesek közül.
Milyen fontos teendőid voltak a hallgatói közélet támogatására, színesítésére?
Részben az előkészítés, szervezés. Mindig arra törekedtem, hogy a hallgatókkal együtt döntsünk programokról, érdeklődési körüknek megfelelően. Az előadók meghívása, fogadása, és kezdetben a moderálás az én dolgom volt. A kapcsolatom olyan szerteágazó volt a városban és az országban, amivel tudtam segíteni a hallgatókat. A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségében a mi kollégiumunk alapító tag volt, én öt évig voltam a választmány titkára, és több évig a bizottság tagja; ez nagyon sokat jelent nekem a mai napig is.
Milyen volt a Kol-klub?
A Kiváló Ifjúsági Klub címmel kitüntetett Kol-klub volt a középpontja a kultúrának; ami sajnos az átépítés után megszűnt. Sok külső előadónk volt és politikai vitafórumok; rádiós, tévés szakembereket, külpolitikusokat hívtunk meg. A Kol-presszóban volt a könyvtár, jazzklub és kisebb rendezvények, melyek szebbé tették a hallgatók mindennapi életét.
Hogyan fejlődött a kollégiumi élet?
Nagy fordulat volt, mikor növekedett az egyetem létszáma, így több férőhelyre volt szükség. Volt olyan időszak, mikor három településen (Veszprémben, Balatonfüreden, Balatonalmádiban), tizenhárom kollégiumban laktak a hallgatók. 1713 főnek tudtunk elhelyezést biztosítani, de a 13 helyen minden nap történt valami.
Nagy lépés volt, amikor a Jedlik kollégiumot megnyitottuk. Már kezdettől élt az elképzelés, hogy több országos mintára egy szakkollégiumot hozzunk létre. Ebben segítőtárs volt Roska Tamás, a MIK alapító professzora, aki szívügyének tekintette a kollégiumot. Alapítottunk ide könyvtárat, majd számítógépes sarkot. Aztán a Központi Kollégiumban is kialakítottunk egy számítástechnikai kabinetet, aminek volt felelős tanára és hallgatói.
Mennyire voltak tevékenyek a hallgatók?
A kollégiumból indult 1969-ben a VEN. Az ifjak nagy része kollégista volt, ott születtek az elképzelések és a programok. Hallgatói ötletekből valósult meg a kollégiumi szövőkör, ahová vettünk szövőszékeket. Kerámiakörünk is alakult, beszereztünk agyagot, korongot, a szilikát tanszék kemencéjében égettünk, majd lett saját kemencénk, amit diákjaink építettek fel. Működött fotókör a kollégium megnyitása óta, ez volt az első öntevékeny csoport. Volt heti újságunk, mely programajánlóként működött. A kollégiumi kórus szerepelt Hollandiában is, s hogy sportot is említsünk, futballcsapatunk kétszer vett részt Nizzában nemzetközi tornán. A Központi kétszer, a Jedlik egyszer volt az év kiváló kollégiuma országos megmérettetésben. A Gólyatábort régen mi szerveztük, ami később átkerült a HÖK-höz, mi pedig megalakítottuk a Kopogtató Tábort, aminek mindig is sikere volt, s hagyománnyá vált.
Milyen volt a kapcsolatod a kollégistákkal?
Nagyon sokukkal vagyok mai napig kapcsolatban, országhatáron túlról is. Fontos feladatom volt a külföldi egyetemisták támogatása, akkoriban még 15-30 fős külföldi csoportok voltak. Egy vietnámi fiú, magyar becenevén Misi évfolyamelső volt vegyészmérnök szakon, vele mai napig tartjuk a kapcsolatot. Sok évfolyam szokott meghívni évfolyamtalálkozóikra, az 1983-ban és ’87-ben végzettek közt van a legtöbb barátom. Harminc évig dolgoztam, Gaál Zoltán rektorsága alatt mentem nyugdíjba. Haraszti László akkor volt végzős informatikatanár-hallgató, akire jó szívvel hagytam a kollégiumot.
Vannak régi kollégisták, akikre büszke vagy?
Például rektorainkra: Gelencsér András és Abonyi János, utóbbi jedlikes kollégista volt. Ő lett az első jedlikes professzor és jedlikes rektor is! A MIK egyik tanszékvezetője, Fogarassyiné Vathy Ágnes; vagy a GTK dékánja, dékánhelyettese, ők mind itt voltak kollégisták. Valamennyiükre büszke vagyok, a nagyszerű oktatókra, tanárokra, gyárvezetőkre, mindenkire, aki a maga területén tisztességesen dolgozik, teljesít.
Mik voltak mérföldkövek a kollégium számára?
1991-ben létrehoztuk a Veszprémi Egyetemi Kollégiumért Alapítványt, hogy olyan eszközöket, berendezéseket tudjunk venni, amiket másképpen nem tudnánk beszerezni. A kuratórium tagjaként nagyon büszke vagyok, mert ez az egyetem első és máig élő alapítványa. Aztán mérföldkő volt, amikor elkezdett épülni a Magister Kollégium. 2006. február 1-jén adták át, az „áttelepített” központis kollégisták voltak az első lakók. A Központit akkor újították fel. Ott álltam a kolesszal szemben, aminek verték szét a falait, és potyogtak a könnyeim: úgy éreztem, valamit elvettek az életemből, és a sok emlék a falakban sem tud megmaradni.
Mit jelent számodra a 75 éves Pannon Egyetem?
Nekem az egyetem a szívem, lelkem, életem, és a becenevemet is innét kaptam. Nagyon sokat adott számomra szellemiségében is. Ezt az egyetemet a maga hibáival, nehézségeivel, sikereivel együtt szeretem.
Riporter: Marton Angéla
