Névjegy:
A Pannon Egyetem környezettudomány szakán, limonológia szakirányon végzett. Tavi és folyóvízi ökoszisztémák algológiai és limnológiai vizsgálatával foglalkozik, különös figyelemmel a Kárpát-medencei szikes tavakra.
Szabóné dr. Bárdos Erzsébet 1984-ben szerezte a Veszprémi Egyetemen üzemmérnöki diplomáját, majd 1986-ban vegyészmérnöki diplomáját. Egyetemi doktori címét 1990-ben, míg PhD fokozatát 2013-ban szerezte meg a Pannon Egyetemen. Pro Universitate Pannonica kis ezüst fokozat, a Mérnöki Kar Kiváló Oktatója, Mester Tanár Aranyérem és Apáczai Csere János díj, valamint a Sebestyén Attila emlékérem tulajdonosa.
Több mint negyven éve a Pannon Egyetem kötelékéhez tartozik, hallgatóként majd oktatóként is Veszprémet erősíti azóta is. Mi a legfontosabb dolog, ami az egyetemünkhöz kötötte ez idő alatt?
Tanulmányaim befejezése után, 1986-ban kezdtem dolgozni az Általános és Szervetlen Kémia Tanszéken (Környezeti és Szervetlen Fotokémia Kutatócsoport) doktori ösztöndíjasként. Mind a mai napig meghatározó élmény számomra, hogy egy összetartó és jól működő, támogató munkaközösségbe léptem be egykoron. Napjainkban sajnos már jóval kevesebben vagyunk. Dr. Horváth Ottó, jelenlegi tanszék(kutatócsoport)vezetővel együtt igyekszünk a hallgatóbarát légkört folyamatosan fenntartani, a hagyományokat ápolni, tovább adni a fiatal kollégáknak, s a jó kapcsolatot mindaddig megőrizni nyugdíjas kollégáinkkal, amíg lehetséges.
Egyetemi oktatónak lenni nem egyszerű, tulajdonképpen úgy is fogalmazhatnék: „3 vagy több az egyben”, ez az összetettség jelenti egyrészt a szépségét, vonzását, másrészt a nehézségét is. Oktatóként fontos feladat az előadások, a számolási és laborgyakorlatok színvonalas megtartása, a hallgatók figyelmének felkeltése, tanulásra történő serkentésük. Mindezt úgy tenni, hogy érezzék a segítőkészséget, de azt is, hogy a cél elérése érdekében Nekik is vannak feladataik. Kutatóként vonz az új dolgok felfedezése, a mélyebb megismerés lehetősége, a miértek megválaszolása, a változatos, kreatív munka. A szak és diplomadolgozatok elkészítése során lehetőség nyílik a fiatalokat bevezetni a kutatás titokzatos, nagy kihívásokkal teli világába. Az együtt „kutatás” évei alatt a diák-tanár kapcsolatot felváltja a munkatársi, partneri viszony. Arra törekszem, hogy érezzék: a megszületett alkotás közös munka, az elért eredmények mindkettőnk számára lényegesek. Az egyetemi oktatói lét meghatározó része a kémia, a természettudományok iránti érdeklődés felkeltése, népszerűsítése. E terület is változatos, érdekes munkát jelent, egy-egy jól sikerült látványos bemutató sok öröm forrása.
Voltak az egyetemen olyan példaképei, akikre felnézhetett hallgatóként (vagy akár már oktatóként)?
Az egyetemisták életkorukat tekintve már felnőttek, a jogaikat nagyon ismerik, ugyanakkor a szülői háztól távol sokuknak nagy szüksége van egy-két bátorító szóra, odafigyelésre. Nagyon hálásak, ha valaki emberként is figyel rájuk, és meghallgatja problémáikat, segít megoldásukban, partner egy jó nagy beszélgetésben. Egyetemista éveimben ilyen oktató volt számomra, német tanárnőm, Zetényi Csukás Ágnes.
Amikor ösztöndíjasként elkezdtem az oktatást sok segítséget kaptam Balogh Lajosné dr. munkatársamtól. Bátran fordulhattam hozzá, mindig ellátott jó tanácsokkal. Tőle tanultam meg a „pedagógiát”, a feladatsorok megfelelő összeállítását, majd évek múltán tőle vettem át a tanulmányi felelősséget is. Hálás szívvel gondolok rá, példát mutatott a „hallgatóbarát” oktatói magatartásban, mindig volt ideje a betoppanó hallgatók kérdéseire válaszolni.
Nem könnyű feladat a diákok kutató munkájának vezetése, irányítása. Nehéz, de egyben nagyon szép feladat is megtanítani őket az igényes, körültekintő, apró részletekre is odafigyelő kísérleti munka megtervezésére és kivitelezésére, az eredmények kritikus értékelésére, feldolgozására, szakszerű bemutatására. Dr. Horváth Attilától, témavezetőmtől sok segítséget, tanácsot, útmutatást kaptam nemcsak a tudományos, szakmai munkában, hanem a hallgatókkal való foglalkozás területén is, melyet ezúton is köszönök. Tőle tanultam meg, hogyan kell bevezetni a fiatalokat a tudományos munka rejtelmeibe, hogyan kell felkelteni érdeklődésüket az adott téma iránt, illetve miként kell irányítani, figyelni munkájukat, segíteni, bíztatni őket, mindezt úgy, hogy közben az önállóságuk megmaradjon, egyéni gondolkodásmódjuk kiderüljön, kreatív megoldásokra törekedjenek. Sok hallgató kutató munkáját irányítottuk közösen.
Követendő példaként tekintek Dr. Horváth Ottó munkásságára, aki évek óta fáradhatatlanul, nagy odaadással, lelkesedéssel dolgozik munkatársaiért, a kémia intézetért, az egyetemért. Mindig a közösség érdekét szem előtt tartva igyekszik a megfelelő megoldásokat megtalálni. Lelkes kollégáival együtt példamutatóan ápolja a tanszéki hagyományokat, őrizve a nagy elődök emlékét, felelevenítve munkásságukat, hogy a fiatal nemzedék is tanuljon tevékenységükből, emberi hozzáállásukból.
A Pannon Egyetem immár a fenntarthatóság egyetemeként ismert. Az önéletrajzából kiderül, hogy a fenntarthatósági kutatások az Ön munkáját is átszövik. Milyen szerepet tölt be az életében a környezetvédelem?
Dr. Papp Sándor egykori tanszékvezető úr szobájában már 40 évvel ezelőtt a következő idézet függött: „A természet az általa előállított anyagok lebontására ugyanolyan gondot fordít, mint előállításukra. A termelés örömétől elragadtatott ember még nem tart itt (F. Vester)”. A megsárgult táblát a mai napig őrzöm a kutatólaboratóriumomban. Professzor úr honosította meg az egyetemen a Környezeti kémia és a Biogeokémiai körfolyamatok tárgyak oktatását. Tanszékünk egyik kiemelkedő kutatási területe már évtizedek óta a heterogén fotokatalízis. Az eljárás során a fény (napfény) segítségével környezetbarát módon valósul meg a szennyezőanyagok teljes lebontása, a katalizátor a tisztítási folyamat végén újra felhasználható. Munkánk során különböző vegyületek (permetszer, antibiotikum, gyógyszerhatóanyag) bomlási mechanizmusát tártuk fel, illetve eltérő összetételű és eredetű ipari szennyvizek fotokémiai bonthatóságát tanulmányoztuk. Tapasztalataink alapján felületaktív anyagot tartalmazó szennyvizek kezelésére kisüzemi berendezést építettünk. Ipari partnerekkel dolgoztunk, dolgozunk együtt azon, hogy az eljárást alkalmassá tegyük gyakorlati problémák megoldására is. Részletesen vizsgáljuk a különböző szennyvíz tisztítási eljárások kombinálásának lehetőségét, hogy a természetbe kerülő „tisztított” víz minél kevesebb maradék szennyezőt tartalmazzon. Az elmúlt évek folyamán témavezetésem mellett több hallgató kapcsolódott be a kutatócsoport munkájába, talán sokuk számára éppen azért vonzó ez a terület, mert látják a gyakorlati alkalmazás lehetőségét is, valamint a környezetvédelem és a környezetvédelemmel kapcsolatos kutatások égető szükségességét.
A mindennapi életben is fontos számomra a környezetem állapota, elborzadok, ha egy-egy természetben tett séta, kirándulás alatt az erdő mélyén üres műanyagflakonokkal, fémdobozokkal találkozom. Szörnyű látni az utak mellett az árokban az autó ablakán keresztül hanyagul kidobott üres palackokat. Jó lenne felismerni, hogy egyénenként is felelősek vagyunk a környezetünkért, a jövőnkért „sok kicsi, sokra megy”. Nem kellene szemetet szedni, ha el sem dobnánk, illetve, ha mindannyian gondoskodnánk a megfelelő elhelyezéséről – ez olyan nehéz??, sajnos ma még igen.
Családi házunkban is igyekezünk a környezetbarát szemléletet megvalósítani, a tavaszi metszést követően a faágakból mulcs készül, a lehullott faleveleket és a háztartási hulladékot komposztáljuk. A kert kincseiből mindenféle finomság kerül a családi asztalra. Szeretem a régi tárgyak új funkciójának felfedezését, amit lehet összegyűjtök, elteszek. A tanszéken is jól ismerik mondásomat „jó lesz ez még valamire”, ezért van sok eszköz a szekrények mélyén, ezért ragadt rám a „Kacatoska” megszólítás – végül tényleg hasznosulnak a tárgyak. A gyertyacsonkokból készített új gyertyákkal nemcsak barátaimnak, ismerőseimnek szerzek örömet, hanem kreatívan töltöm a szabad időmet, s a környezetet is védem (három az egyben).
A Vegyészkobold egy napja című előadást Ön álmodta meg, évek óta a legnépszerűbb előadás ez az általános -és középiskolás korosztály körében. Hogyan jött az ötlet, mit lehet tudni erről az előadásról?
A kémiát népszerűsítő programok megszervezésében, lebonyolításában kezdetektől fogva örömmel vettem, vettünk részt munkatársaimmal együtt. Eleinte az ilyen jellegű rendezvények látogatottsága igen gyér volt. Ekkor még csak néhány látványos reakciót mutattunk be a laborban. A kémia módszertanával foglalkozó könyvekből kigyűjtött kísérleteket tovább fejlesztettük, módosítottuk, fokozatosan növeltük a látványok számát. Úgy gondoltam, ha valamilyen történetre felfűzzük a kísérleteket, akkor még vonzóbbá, érdekesebbé tehetjük a bemutatót. Ma egy tematikusan összeállított, sok-sok (kb. 30-35) színes, látványos kísérletet magába foglaló előadás, a „Vegyész kobold egy napja” részesei lehetnek a nézők, érdeklődők. Története röviden: „A vegyész kakasszó helyett jódórára ébred, a reggeli fényt is önmaga csiholja luminolból, majd eldönti, hogy napindítóként mit igyon (tej, kakaó, vaníliás tej) a kívül-belül lágytojás elfogyasztása után. A reggeli csúcsforgalomban rosszul működő közlekedési lámpától dühössé válik, azonban a közeledő rendőrség megnyugtatja, bízik benne, hogy majd ők feloldják a káoszt. A munkahelyére nátrium-lifttel jut fel, ahol színváltó harisnyát készít. Nagyon elfárad, s már alig várja, hogy megszólaljon a munka végét jelző kürt. Az ebédre felszolgált színváltó leves és a madártej tejszínhabbal igazi felüdülést jelent számára. Délután jól esik egy kicsit dolgoznia a vegyészek virágos kertjében a sünikék között, majd néhány órát az edző teremben is eltölt, ahol könnyedén emelgeti a 350 kg-os súlyokat. A baráti focihoz labdát készít vízüvegből és alkoholból. Az esti mese után nem tér nyugovóra, még megnézi a „Vulkánok földjén és a tűzeső” című filmet, majd elalvás előtt bejegyzi Facebook oldalára: ”Bomba jó a kémia”.
A bemutatók előkészítése sok munkát igényel (vegyszerkimérés, csomagolás, majd az utómunkák: mosogatás, elpakolás, s kezdődik minden elölről). Ezúton is szeretném megköszönni korábbi munkatársaimnak Tilinger Ferencnének és Matulka Andrásnak, illetve jelenlegi társamnak, Ringné Nyári Edinának a fáradhatatlan segítségüket, közreműködésüket, kreatív ötleteiket, melyekkel hozzájárultak egy-egy előadás sikeres megvalósításához. A hallgatók közül a kezdetekben Tóth Ádámmal dolgoztunk együtt, jelenleg már Ő is az egyetem oktatója. A későbbiekben Flanek Norbert és Kocsis Gábor voltak azok, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a kémiát népszerűsítő programokon. Mindig az a célunk, hogy a kísérletek jól sikerüljenek, a jelenlévők lássák a tudományos precizitást is. Állandóan fejlesztjük, bővítjük a kísérletek tárházát. Ma már több mint 180 előadás van mögöttünk. Nézőink között tudhatunk óvodásokat, általános és középiskolásokat, egyetemi hallgatókat és felnőtteket is.
Nagy népszerűségnek örvend a bemutatók utáni kémiai játszóház, ahol mindenki elszórhatja az apró magvakat (fém-sókat) a vízüvegben, az eredmény egy saját „vegyészek virágos kertje”. Az ezüstözött váza elkészítése némi energiabefektetést igényel, ugyanis az összemért vegyszerekből erős rázás hatására alakul ki a szép ezüstfelület. Talán ezek az apró ajándékok is emlékeztetnek mindenkit a kémia szépségére, fontosságára.
Negyven év alatt sok minden változik, így a hallgatók összetétele is. Mit gondol, mi a titka annak, hogy egy oktató folyamatosan lépést tudjon tartani a megváltozott trendekkel?
Nehéz a válasz, nem könnyű megtalálni a kulcsot a diákokhoz, talán a legfontosabb a személyes motiváció felkeltése, s állandó ébrentartása. Célom, hogy kreatívan gondolkodó, jó probléma-megoldó készséggel rendelkező egyénekké váljanak. Nemcsak leendő vegyészmérnököknek, kémia szakosoknak oktatom, oktatjuk a kémiát, hanem olyan hallgatóknak (környezet-bio-gépészmérnök) is, akiktől kissé távol ez a tárgy. Az évek folyamán hamar rájöttem, hogy a sikeres teljesítéshez a rendelkezésre álló tanóra nem elegendő, nagyon sokszor külön konzultációra volt és van szükség. Az elmúlt években a konzultációk különböző formáit próbáltuk ki, mindig arra törekedtünk, hogy minél hatékonyabbak legyenek. Tartottunk csoportos, egyéni foglalkozást, heti rendszerességgel, alkalomszerűen, az oktató által kijelölt feladatok megoldására koncentrálva, a hallgató által feltett kérdésekre válaszolva. A tanulság minden esetben az, ha a diák motivált, s együttműködő, aktív, akkor az órán, illetve a konzultációkon hallottak elegendőek az előtte álló feladatok leküzdéséhez, de azért az otthoni egyéni gyakorlás jelentőségéről sem szabad megfeledkezni. Különösen a pályám elején működött ez jól, amikor még tankörök voltak, s ugyanazzal a hallgatóval több óra keretében (pl. számítási gyakorlat, laborgyakorlat) is találkoztunk. Ilyenkor egy félév alatt nagyon közvetlen munkakapcsolat alakult ki a diák és a „tanár” között, hatékonyan tudtunk együtt dolgozni. Gyakran fordultak, fordulnak hozzám személyes problémáikkal a hallgatók, minden esetben igyekeztem, s igyekszem segíteni.
Van kedvenc emléke, története a Pannon Egyetemről?
Egy kedvenc emléket nehéz lenne kiemelni, de sok apró van, ami az egész életemet átszövi.
Első, meghatározó emlékem, amikor Édesapámmal először léptük át az egyetem „küszöbét” a szóbeli felvételire érkezvén a csongrádi tanyavilágból. Felejthetetlen Szüleim öröme egy-egy mérföldkő elérése után (diploma, egyetemi doktori és PhD. fokozat).
Egyetemi éveim alatt hallgatótársaimmal együtt a mostani Központi Kollégiumban laktunk. Akkor még egy szint egy évfolyamé volt, az elsősök az ötödikről indultak, s minden teljesített év után egy szinttel lejjebb kerültek. Az évek folyamán összetartó közösségé lettünk, sokat segítettünk egymásnak a ZH-kra történő felkészülés során. Talán mi voltunk az utolsók, akik még ismerték a „nyesde” fogalmát. A B-épület termeibe jártunk esténként és vizsgaidőszakban tanulni. Elődeink is így csinálták, utódaink közül csak keveset láttunk már a termekben.
Az egyetem padjaiban és kutatólaboratóriumaiban rám talált a szerelem, majd megszületett két fiam is.
A tanszéki munkaközösségbe történő csatlakozás, a sok közös összejövetelen való részvétel, majd ezek szervezése, a tanszéki kirándulások, az esti jó hangulatú borozások közös énekléssel – mind szép emlék.
Sok kedves tanítványom is eszembe jut, s nagyon örülök, ha évek múltán felkeresnek. Előfordult már, hogy az egyetemünk hallgatói közé tartozó gyermekükkel együtt. Ilyenkor közösen emlékezünk a régi szép időkre „Erzsike én nagyon szerettem veled dolgozni, de amikor már harmadszorra írtad át az általad fogalmazott mondatokat a diplomámba, no akkor ……”
Riporter: Horváth Virág
Fotó: Elekes Gergő Zoltán
