Névjegy:
Vegyészmérnök, alkalmazott matematikus, a kémiai tudományok doktora (MTA, 1989.), a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság volt elnökhelyettese, a Veszprémi Egyetem és a Debreceni Egyetem habilitált egyetemi tanára, a Pannon Egyetem Professor Emeritusa, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett kutató.
Hogyan kerültél kapcsolatba Veszprémmel?
Édesapám a Magyar Nemzeti Bank fő revizora volt, így sokfelé megfordult munkája során, többek között Veszprémben is. Én 1961-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerettem volna továbbtanulni, de édesapám a Veszprémi Vegyipari Egyetemen megérdeklődte, hogy kitűnő tanuló fiát vajon felvennék-e. Azt a választ kapta, hogy mivel kitűnő vagyok, és kétszer bekerültem az országos matematikai középiskolai versenyre, gyakorlatilag biztosak benne, hogy fel fognak venni. Természetesen ez megnyugtató információ volt számomra, ezután nem izgultam annyira, hogy Budapestre fölvesznek-e vagy sem.
Attól kezdve odafigyeltem a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, amelyet nagyon tiszteltem és szerettem, mert állítom, hogy rendkívül értékes emberek dolgoztak itt. Végül Budapesten kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Már az elején láttam, hogy mi a különbség a budapesti és a veszprémi vegyészmérnökképzés között. Azt állapítottam meg, hogy a fővárosban az alaptárgyakat, tehát a fizikai kémiát, az analitikai kémiát, a szerves és a szervetlen kémiát magasabb szinten oktatták. Ugyanakkor az égvilágon semmi rendszerszemléletet nem tanítottak. Veszprémben viszont igen, és én ezt nagyon fontosnak tartottam.
Már a kezdetektől jellemző volt rám, hogy rengeteget „nyüzsögtem”. Nagyon hamar bekerültem akadémiai- és munkabizottságokba, először tagként, majd titkárként, elnökként, veszprémiekkel együtt. A VEAB bizottságaiban, a Magyar Kémikusok Egyesületében is többféle tisztséget betöltöttem. Rendszeresen publikáltam, és szerkesztőbizottsági tag voltam a Magyar Kémikusok Lapjában. Így szoros szakmai és emberi kapcsolat alakult ki köztem és a veszprémi vegyész kutatók között, akik szintén publikáltak a lapban.
Kiemelném, hogy több évig a SZTAKI-ban dolgoztam, ott ismertem meg Almási Gedeont, aki káprázatos személyiség volt, örültem, hogy a sors összehozott minket. Kiváló ötletei voltak, de nem mindent gondolt át, s én „fafejű” matematikusként próbáltam neki segíteni. Így ketten – úgy érzem – nagyon sok klassz dolgot csináltunk. Egy életre hálás vagyok neki, mert szemléletével igen sok mindent adott számomra.
Abban az időben ipari rendszerek modellezésével is foglalkoztatok, többek között a gyógyszeripar és a timföldgyártás területén.
Matematikusként a diszkrét dinamikus programozás volt a disszertációm témája. Ebből adódott, hogy ipari programozással is foglalkoztam. Itt Prékopa András matematikust fontos megemlítenem, akivel szintén a SZTAKI-ban dolgoztunk együtt, és aki a dinamikus programozás atyja, a sztochasztikus operációkutatás, valamint a készletgazdálkodási modellek világszintű képviselője. Ő mindig figyelte, hogy mi, vegyészek mi mindennel foglalkozunk. Egyszer megkérdezte tőlem: „Gábor, mondd, miért van, hogy a vegyészmérnökök mind sikeresek, és a matematikusok meg nem?” Felsorolt abban az évben legalább öt minisztert, aki vegyészmérnök volt. Finoman azt válaszoltam, hogy talán azért, mert mi a földön járunk, a matematikusok meg túlzottan a modellek világában…
Szoros kapcsolatunk alakult ki a MÜKI-vel, ahol szintén remek társaság dolgozott. Blickle Tibor volt az igazgató egy ideig, aki kristályosítással, sztochasztikus rendszerek modellezésével foglalkozott. Matematikusként boldogan dolgoztam vele, a szerkezetalgebrát megpróbáltam matematikai oldalról segíteni. Tibor a kandidátusi disszertációm védésén is jelen volt és támogatott. Nagyon felnéztem Benedek Pálra is, akit zseninek tartok. Rendkívül jól érezte, hogy hol van a lényeg;, a rendszerszemlélet tekintetében kiemelkedőt alkotott Magyarországon.
Ő írta A vegyészmérnöki tudomány alapjai című könyvet is, és úgy tudom, nemcsak Veszprémben, de az ELTÉ-n is vannak olyanok, akik Benedek-tanítványnak tartják magukat.
Így van. Még a Műegyetemen oktattam, mikor többek fölkértek arra, hogy témavezető legyek itt Veszprémben. Például Olti Ferenc témavezetését is vállaltam (vele is készült interjú – a Szerk.). Ő később rektorhelyettesként is segítette az intézmény működését, és pályafutása jó példa arra, hogy a rendszerelmélet akár az országos vérellátás szervezésében is alkalmazható, illetve arra, hogy milyen sikeresek tudnak lenni a vegyészmérnökök.
Dolgoztál az Országos Műszaki Fejlesztő Bizottságnál elnökhelyettesként, helyettes államtitkári pozíciót is betöltöttél, majd a Veszprémi Egyetem Gazdaságtudományi Karán és Műszaki Informatikai Karán is tevékenykedtél.
Valóban, de ebben az is benne volt, hogy nem minden esetben Veress Gáborra volt szükség, hanem egy olyan valakire, aki a tudomány doktora fokozattal rendelkezik. Szóba került, hogy idejövök oktatónak, s kiemelten fontos volt, hogy habilitáljak, hogy legyen egyetemi tanári címem. Felmerült a kérdés 1993-ban, hogy melyik karon helyezkedjek el. Akkoriban a matematikusok, villamosmérnökök között többen voltak, akik informatikai területre mentek át.
Így igaz, az országban 1992-ben indult az informatikai képzés, utána kezdett kibontakozni Veszprémben is. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara 2024-ben ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját, és méltó módon emlékezett a kezdeti időszakra. Te hogyan idézed fel ezeket az éveket?
Az előzmény egy igen hosszú történet, de végül a Műegyetemen vegyészmérnöki vonalon habilitáltam, és kaptam meg az egyetemi tanári címet. Ezután mégis a veszprémi Műszaki Informatikai Kart erősítettem, s nagy öröm számomra, hogy Vonderviszt Lajossal és Vass Józseffel, a kar alapítóival dolgozhattam együtt. Boldogan vállaltam a tanszékvezetői feladatot. A kezdeti lelkesedést aztán felváltotta az, hogy egyszerre két vezetőnek kellett megfelelnem, s nem láttam értelmét a munka folytatásának. Ekkor mentem át a Gazdaságtudományi Karra, ahol minőségüggyel foglalkoztam. Kovács Zoltánnal kiváló szakmai és baráti viszonyt ápoltam. Az ő „vérében van” a minőségügy, örömmel dolgoztam vele együtt. Török Ádámot szeretném még kiemelni, aki rendkívül fontos ember volt a Gazdaságtudományi Karon; akadémiai körökben elfogadott személyének sokat köszönhet a kar. (Róluk is olvashatnak a könyvben – A Szerk.)
Hogyan alakult a későbbi kutatói pályád?
Kemometriai (kémia és matematika) kutatásokba fogtam. A publikációkban Pungor Ernő is segített. Egy nemzetközi társaság alakult, a Chemometric Society, melynek magyar vezetője lettem, több konferenciát is szerveztünk. Összetett matematikai feladatok felbontása volt az egyik témám. Később én lettem a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége (MTESZ) elnöke. Büszke voltam arra, hogy nem állami, hanem társadalmi szervezetet vezethettem. Lassanként ez a szervezet sajnos tönkrement, az én szomorú feladatom volt a felszámolás is.
Emlékszem, országos szinten a nagyobb városokban voltak MTESZ–székházak, én például a szombathelyi székházban tanultam meg programozni.
Így volt, és sajnos ezt a hálózatot kellett felszámolnom. Voltam a Neumann Társaság többféle vezetőségi tagja, a Magyar Operációkutatási Társaság elnöke, elnökhelyettese, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke.
Mindenhol minőségfejlesztési feladatokkal foglalkoztál?
A gyógyszeriparban igen. Gyógyszerkutatással és a gyógyszergyártással is foglalkoztam. Mérnökként nagyon boldog voltam, hogy 1974-ben a gyógyszerek megfelelőségvizsgálatában segíthettem – amerikai követelményt teljesítve – biztosítva a legújabb Angol Gyógyszerkönyv szerinti megfelelést. Ehhez bonyolult matematikai-statisztikai feladatot kellett megoldani. Ahogy az amerikaiak mondták:, „erkölcs nélkül nincs minőség”, én hiszem, hogy ez Magyarországon is igaz, kell, hogy legyen.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a Gazdaságtudományi Karon a 2000-es években elindítottad a minőségügyi szakmérnök képzést, ami nagyon sikeres lett.
Igen, ennek jegyében kértél fel, hogy az autóipari minőségbiztosításban is oktassak. Fontos hangsúlyoznom, hogy az OMFB-ben jöttem rá a jog fontosságára, és ezt a minőségmenedzsmentben is oktattam. Sok helyen enélkül oktatják a minőségügyet, ami véleményem szerint nem helyes út.
Közös munkánk is volt, a Magyar Bioetikai Társaságban kutatáserkölcs területén közösen publikáltunk 2015-ben. Szerepet vállaltam a Magyar Minőség Társaságban is – ami sajnos épp most szűnik meg, mert nincs elég piaca. Ők adták ki a Magyar Minőség folyóiratot. Sikeresen zajlik a Pódiumbeszélgetések a minőségügyről sorozat az EOQ MNB-nél (European Organization for Quality Magyar Nemzeti Bizottsága, ők adják ki a Minőség és Megbízhatóság folyóiratot – a Szerk.), ahol kizárólag ingyenesen vállalom a rendezvényeken való szereplést. Örülök, hogy az állami Magyar Nemzeti Bizottságból sikerült társadalmi szervezetté alakítani.
Az ISO Fórumban is vállaltam feladatokat, így mindhárom jelentős magyar minőségügyi szervezetnél dolgoztam.
Mit üzennél a Pannon Egyetem következő generációja számára?
Épp tegnap voltam Sebestyén József rektornál a Veszprémi Érseki Főiskolán, és örömmel hallottam, hogy egészségügyi területen együttműködést terveztek. Bízom benne, hogy a hierarchikus orvostársadalom befogad benneteket. A gyógypedagógia és a gyógytorna területén rendkívül sok érték van, amivel foglalkozni kell. Saját tapasztalatból is tudom, hogy a gyógytornászok az emberrel foglalkoznak, és holisztikus szemlélettel dolgoznak.
Remek lenne, ha a Pannon Egyetemen az oktatók együttműködnének, a tanszék együtt gondolkodna. A kutatók ne külön-külön, hanem együtt kutassanak. Rendkívül fontos, hogy üljünk le egy asztalhoz, és beszéljük meg, hogy ugyanazt gondoljuk-e egy-egy szakról, egy-egy pályázatról. Úgy látom, hogy kevés az igazi tanszéki együttműködés. A szakok minősége érdekében a szakvezetőknek kellene sokkal több feladatot és felelősséget adni.
Ezt mi is így látjuk. Előtérbe kerül nálunk is ez a szemlélet, azzal a különbséggel, hogy nálunk szakterületi felelősök vannak. Mi mást javasolnál még számunkra?
Az oktatók továbbképzése kiemelten fontos. Nem mindig elegendő a külföldi utakból való táplálkozás, tudni kell tartani a színvonalat, és szükség van a szakmai fejlődési lehetőségre. Ugyanakkor egy másik fontos kérdés, amit el kell dönteni, hogy a hallgatók számát a minőség vagy a pénz határozza meg.
Erkölcsileg úgy érzem, hogy rengeteg jó szándékú oktató van a Pannon Egyetemen, ugyanakkor nem kellően egyértelmű a világnézetük. Ezt tudatosítani kellene, hiszen a kultúra adja meg a világnézetet, ebből pedig következik, hogy ki mit akar tenni.
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Riporter: Abonyi János
Fotós: Ifj. Veress Gábor, Domján Attila
