Interjú Veress Gábor Elemérrel

Attól kezdve odafigyeltem a Veszprémi Vegyipari Egyetemre, amelyet nagyon tiszteltem és szerettem, mert állítom, hogy rendkívül értékes emberek dolgoztak itt. Végül Budapesten kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Már az elején láttam, hogy mi a különbség a budapesti és a veszprémi vegyészmérnökképzés között. Azt állapítottam meg, hogy a fővárosban az alaptárgyakat, tehát a fizikai kémiát, az analitikai kémiát, a szerves és a szervetlen kémiát magasabb szinten oktatták. Ugyanakkor az égvilágon semmi rendszerszemléletet nem tanítottak. Veszprémben viszont igen, és én ezt nagyon fontosnak tartottam. 

Már a kezdetektől jellemző volt rám, hogy rengeteget „nyüzsögtem”. Nagyon hamar bekerültem akadémiai- és munkabizottságokba, először tagként, majd titkárként, elnökként, veszprémiekkel együtt. A VEAB bizottságaiban, a Magyar Kémikusok Egyesületében is többféle tisztséget betöltöttem. Rendszeresen publikáltam, és szerkesztőbizottsági tag voltam a Magyar Kémikusok Lapjában. Így szoros szakmai és emberi kapcsolat alakult ki köztem és a veszprémi vegyész kutatók között, akik szintén publikáltak a lapban. 

Kiemelném, hogy több évig a SZTAKI-ban dolgoztam, ott ismertem meg Almási Gedeont, aki káprázatos személyiség volt, örültem, hogy a sors összehozott minket. Kiváló ötletei voltak, de nem mindent gondolt át, s én „fafejű” matematikusként próbáltam neki segíteni. Így ketten – úgy érzem – nagyon sok klassz dolgot csináltunk. Egy életre hálás vagyok neki, mert szemléletével igen sok mindent adott számomra.

Abban az időben ipari rendszerek modellezésével is foglalkoztatok, többek között a gyógyszeripar és a timföldgyártás területén. 

Matematikusként a diszkrét dinamikus programozás volt a disszertációm témája. Ebből adódott, hogy ipari programozással is foglalkoztam. Itt Prékopa András matematikust fontos megemlítenem, akivel szintén a SZTAKI-ban dolgoztunk együtt, és aki a dinamikus programozás atyja, a sztochasztikus operációkutatás, valamint a készletgazdálkodási modellek világszintű képviselője. Ő mindig figyelte, hogy mi, vegyészek mi mindennel foglalkozunk. Egyszer megkérdezte tőlem: „Gábor, mondd, miért van, hogy a vegyészmérnökök mind sikeresek, és a matematikusok meg nem?” Felsorolt abban az évben legalább öt minisztert, aki vegyészmérnök volt. Finoman azt válaszoltam, hogy talán azért, mert mi a földön járunk, a matematikusok meg túlzottan a modellek világában… 

Szoros kapcsolatunk alakult ki a MÜKI-vel, ahol szintén remek társaság dolgozott. Blickle Tibor volt az igazgató egy ideig, aki kristályosítással, sztochasztikus rendszerek modellezésével foglalkozott. Matematikusként boldogan dolgoztam vele, a szerkezetalgebrát megpróbáltam matematikai oldalról segíteni. Tibor a kandidátusi disszertációm védésén is jelen volt és támogatott. Nagyon felnéztem Benedek Pálra is, akit zseninek tartok. Rendkívül jól érezte, hogy hol van a lényeg;, a rendszerszemlélet tekintetében kiemelkedőt alkotott Magyarországon. 

Ő írta A vegyészmérnöki tudomány alapjai című könyvet is, és úgy tudom, nemcsak Veszprémben, de az ELTÉ-n is vannak olyanok, akik Benedek-tanítványnak tartják magukat. 

Így van. Még a Műegyetemen oktattam, mikor többek fölkértek arra, hogy témavezető legyek itt Veszprémben. Például Olti Ferenc témavezetését is vállaltam (vele is készült interjú – a Szerk.). Ő később rektorhelyettesként is segítette az intézmény működését, és pályafutása jó példa arra, hogy a rendszerelmélet akár az országos vérellátás szervezésében is alkalmazható, illetve arra, hogy milyen sikeresek tudnak lenni a vegyészmérnökök. 

Dolgoztál az Országos Műszaki Fejlesztő Bizottságnál elnökhelyettesként, helyettes államtitkári pozíciót is betöltöttél, majd a Veszprémi Egyetem Gazdaságtudományi Karán és Műszaki Informatikai Karán is tevékenykedtél. 

Valóban, de ebben az is benne volt, hogy nem minden esetben Veress Gáborra volt szükség, hanem egy olyan valakire, aki a tudomány doktora fokozattal rendelkezik. Szóba került, hogy idejövök oktatónak, s kiemelten fontos volt, hogy habilitáljak, hogy legyen egyetemi tanári címem. Felmerült a kérdés 1993-ban, hogy melyik karon helyezkedjek el. Akkoriban a matematikusok, villamosmérnökök között többen voltak, akik informatikai területre mentek át. 

Így igaz, az országban 1992-ben indult az informatikai képzés, utána kezdett kibontakozni Veszprémben is. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara 2024-ben ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját, és méltó módon emlékezett a kezdeti időszakra. Te hogyan idézed fel ezeket az éveket? 

Az előzmény egy igen hosszú történet, de végül a Műegyetemen vegyészmérnöki vonalon habilitáltam, és kaptam meg az egyetemi tanári címet. Ezután mégis a veszprémi Műszaki Informatikai Kart erősítettem, s nagy öröm számomra, hogy Vonderviszt Lajossal és Vass Józseffel, a kar alapítóival dolgozhattam együtt. Boldogan vállaltam a tanszékvezetői feladatot. A kezdeti lelkesedést aztán felváltotta az, hogy egyszerre két vezetőnek kellett megfelelnem, s nem láttam értelmét a munka folytatásának. Ekkor mentem át a Gazdaságtudományi Karra, ahol minőségüggyel foglalkoztam. Kovács Zoltánnal kiváló szakmai és baráti viszonyt ápoltam. Az ő „vérében van” a minőségügy, örömmel dolgoztam vele együtt. Török Ádámot szeretném még kiemelni, aki rendkívül fontos ember volt a Gazdaságtudományi Karon; akadémiai körökben elfogadott személyének sokat köszönhet a kar. (Róluk is olvashatnak a könyvben – A Szerk.) 

Hogyan alakult a későbbi kutatói pályád? 

Kemometriai (kémia és matematika) kutatásokba fogtam. A publikációkban Pungor Ernő is segített. Egy nemzetközi társaság alakult, a Chemometric Society, melynek magyar vezetője lettem, több konferenciát is szerveztünk. Összetett matematikai feladatok felbontása volt az egyik témám. Később én lettem a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége (MTESZ) elnöke. Büszke voltam arra, hogy nem állami, hanem társadalmi szervezetet vezethettem. Lassanként ez a szervezet sajnos tönkrement, az én szomorú feladatom volt a felszámolás is. 

Emlékszem, országos szinten a nagyobb városokban voltak MTESZ–székházak, én például a szombathelyi székházban tanultam meg programozni. 

Így volt, és sajnos ezt a hálózatot kellett felszámolnom. Voltam a Neumann Társaság többféle vezetőségi tagja, a Magyar Operációkutatási Társaság elnöke, elnökhelyettese, a Magyar  Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke. 

Mindenhol minőségfejlesztési feladatokkal foglalkoztál? 

A gyógyszeriparban igen. Gyógyszerkutatással és a gyógyszergyártással is foglalkoztam. Mérnökként nagyon boldog voltam, hogy 1974-ben a gyógyszerek megfelelőségvizsgálatában segíthettem – amerikai követelményt teljesítve  – biztosítva a legújabb Angol Gyógyszerkönyv szerinti megfelelést. Ehhez bonyolult matematikai-statisztikai feladatot kellett megoldani. Ahogy az amerikaiak mondták:, „erkölcs nélkül nincs minőség”, én hiszem, hogy ez Magyarországon is igaz, kell, hogy legyen. 

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a Gazdaságtudományi Karon a 2000-es években elindítottad a minőségügyi szakmérnök képzést, ami nagyon sikeres lett. 

Igen, ennek jegyében kértél fel, hogy az autóipari minőségbiztosításban is oktassak. Fontos hangsúlyoznom, hogy az OMFB-ben jöttem rá a jog fontosságára, és ezt a minőségmenedzsmentben is oktattam. Sok helyen enélkül oktatják a minőségügyet, ami véleményem szerint nem helyes út. 

Közös munkánk is volt, a Magyar Bioetikai Társaságban kutatáserkölcs területén közösen publikáltunk 2015-ben. Szerepet vállaltam a Magyar Minőség Társaságban is – ami sajnos épp most szűnik meg, mert nincs elég piaca. Ők adták ki a Magyar Minőség folyóiratot. Sikeresen zajlik a Pódiumbeszélgetések a minőségügyről sorozat az EOQ MNB-nél (European Organization for Quality Magyar Nemzeti Bizottsága, ők adják ki a Minőség és Megbízhatóság folyóiratot – a Szerk.), ahol kizárólag ingyenesen vállalom a rendezvényeken való szereplést. Örülök, hogy az állami Magyar Nemzeti Bizottságból sikerült társadalmi szervezetté alakítani. 

Az ISO Fórumban is vállaltam feladatokat, így mindhárom jelentős magyar minőségügyi szervezetnél dolgoztam.  

Mit üzennél a Pannon Egyetem következő generációja számára? 

Épp tegnap voltam Sebestyén József rektornál a Veszprémi Érseki Főiskolán, és örömmel hallottam, hogy egészségügyi területen együttműködést terveztek. Bízom benne, hogy a hierarchikus orvostársadalom befogad benneteket. A gyógypedagógia és a gyógytorna területén rendkívül sok érték van, amivel foglalkozni kell. Saját tapasztalatból is tudom, hogy a gyógytornászok az emberrel foglalkoznak, és holisztikus szemlélettel dolgoznak. 

Remek lenne, ha a Pannon Egyetemen az oktatók együttműködnének, a tanszék együtt gondolkodna. A kutatók ne külön-külön, hanem együtt kutassanak. Rendkívül fontos, hogy üljünk le egy asztalhoz, és beszéljük meg, hogy ugyanazt gondoljuk-e egy-egy szakról, egy-egy pályázatról. Úgy látom, hogy kevés az igazi tanszéki együttműködés. A szakok minősége érdekében a szakvezetőknek kellene sokkal több feladatot és felelősséget adni.  

Ezt mi is így látjuk. Előtérbe kerül nálunk is ez a szemlélet, azzal a különbséggel, hogy nálunk szakterületi felelősök vannak. Mi mást javasolnál még számunkra? 

Az oktatók továbbképzése kiemelten fontos. Nem mindig elegendő a külföldi utakból való táplálkozás, tudni kell tartani a színvonalat, és szükség van a szakmai fejlődési lehetőségre. Ugyanakkor egy másik fontos kérdés, amit el kell dönteni, hogy a hallgatók számát a minőség vagy a pénz határozza meg. 

Erkölcsileg úgy érzem, hogy rengeteg jó szándékú oktató van a Pannon Egyetemen, ugyanakkor nem kellően egyértelmű a világnézetük. Ezt tudatosítani kellene, hiszen a kultúra adja meg a világnézetet, ebből pedig következik, hogy ki mit akar tenni. 

Köszönöm szépen a beszélgetést! 

Riporter: Abonyi János 

Fotós: Ifj. Veress Gábor, Domján Attila