A képen Csiszár Józsefné Rosta Mária látható, aki Somogyi Árpád „Az ülő nő” című, 1961-ben felállított egyetemi szobrának modellje volt.
Az alábbiakban Csiszár Józsefné Rosta Mária egykori alkalmazott, gyors-és gépíró, pénztáros, üzemeltetési ügyintéző, intézeti titkárnő visszaemlékezéseiből válogattunk az egyetem 1949-53′-as éveiből.
A haver
1949 szeptemberében, az Egyetem indulásakor az első gólyák lelkes társadalmi munkában segédkeztek az új intézmény berendezésénél, hordták és igazgatták a bútorokat, felszerelési tárgyakat az A épületbe. Az egyik gólyának feltűnik ám, hogy az épület előtt egy jóvágású ifjú mély gondolatokba merülve mustrálja az újonnan érkezett szerzeményeket. Odalép hozzá, hátba vágja:
– Hé, haver, mit bámészkodsz? Ezt a végét fogd meg a padnak, én meg a másikat, aztán húzzuk vele befelé a csíkot! Nyomás!
Tényleg, miért is ne? – eszmél fel merengéséből a megszólított, és máris beáll a többi bútorszállító srác közé, hirtelenjében még a bemutatkozásról is megfeledkezik. Mert ha a váratlan helyzetben a bemutatkozás nem felejtődik el, az így hangzott volna: Polinszky Károly.
„Munkák és napok” az E épületben
1952 januárjában volt ez E épület műszaki átadása. Várva vártuk mindannyian, azok is, akik az A épületben maradtak, s mi is, akik az E épületben kaptunk helyet. Az utcafrontra nyílt öt szoba, ahol a pénzügyi osztály illetve gazdasági hivatal kapott helyet. A lépcsővel szembeni nyaktagban a gazdasági igazgató irodája és a gondnokság volt. Földszinten a Géptan tanszék, a Testnevelési tanszék, Sportiroda és szemináriumi helyiségek terültek el, később a büfé és a menza. Az emeleten az Ásványtan, Idegennyelvi lektorátus, Fizika-kémia, Marxista tanszék, és a folyosó végén a Klubterem, ahol hetente a szemináriumot tartották a dolgozók „fejtágítására”.
Fehér ruhások
1953-at írtunk, amikor Sztálin meghalt, illetve amikor a nép megtudta, és ki kellett volna tenni a fekete zászlót ez E épületre, de nem volt zászlótartó! Én voltam megint a pénztáros. A magasépítő emberei két óra alatt megcsinálták, fekete zászlót is vettünk, és este hét órakor mentem haza. Másik nap zárás után, erősen kopogott az ajtón valaki.
-Ki az?
-A gondnok.
-Zárva vagyok!
-Akkor is engedjen be! – beengedtem.
-Pénz kell, Marika.
-Mire, K. elvtárs?
-Meghalt Sztálin elvtárs!”
-Tudom, hát itt lobog a zászló!
-Miért, baj, hogy lobog?
-Dehogyis baj, sajnálom szegényt. Azért kell a pénz, mert fehér ruhás lányokat akarok vinni Sztálin elvtárs temetésére, és sokba kerülnek, meg az utazás is a Szovjetunióba.
Láttam, hogy baj van.
– Nincs most a kasszában ennyi pénz, amennyi kell magának, de tessék jönni, hadd zárjak be, K. elvtárs. Menjen a szobájába, én meg beszélek az Igazgató elvtárssal, majd vele egyeztetnek, hogy holnap mennyit hozzak ki a bankból. – szépen elterelgettem a helyére, és bementem az Igazgató elvtárshoz elmondani a fentieket.
– Hát ez megbolondult! – volt ez első reakciója. Bement hozzá és hívta a mentőket. Elvitték. K. elvtársat nem láttuk többet. Kiderült, hogy beteg volt, ez okozta nála a zavart.
Papír az papír
Rövid történet M. elvtárs és Tamás Feri együttműködéséről.
Tamás Feri 1951 nyarán került az egyetemre. Polinszky dékán megbízta a fotólaboratórium szervezésével, kiutalt neki egy helyiséget az E épületben, no meg 5000 forintot. Tamás Feri lelkiismeretesen utánajárt a dolgoknak, megrendelte a fényképezőgépet, nagyítót, előhívó és rögzítő tálakat, vegyszereket, és mindent, ami a sötétkamrai munkához szükséges. A számlákat azonban, az akkori szabályok szerint, kifizetés előtt M. Károly anyaggazdálkodási főnökkel le kellett pecsételtetni. (M. elvtárs a párt által delegált teljhatalmú cézár volt, akinek vigyáznia kellett az egyetemen koncentrálódó sok megbízhatatlan értelmiségire.)
Nos, M. átnézte a számlákat, kipipálta a jóváhagyott dolgokat. Az utolsó tételnél azonban fennakadt: „Mi az, hogy elsötétítő papír? Ezt nem engedélyezem, az idei papírkeretünk már kimerült!”
Tamás Feri megpróbálta megmagyarázni a dolgot, hogy enélkül az egész nem ér semmit, világosban semmit sem lehet előhívni, de M. elvtárs azt válaszolta: „Tudhatná, hogy a terv az törvény, a törvényt pedig mindenkinek be kell tartani.”
Feri könyörgésre fogta a dolgot, de a pecsét nagyhatalmú ura hajthatatlan maradt:
– Engem a Párt azért állított ide, hogy védjem a nép vagyonát. Értsd meg, ebben az évben egyetlen lappapírt nem lehet vásárolni, mert -szűrőpapír kivételével- a teljes papírkeret kimerült! Sajnálom, nincs megoldás!”
Ez kis leleményességgel mégiscsak sikerült megoldást találni. Feri az üzletben az elsötétítő papírt „fekete fényszűrő papírra” javíttatta ki. Így már a M. elvtárs is engedélyezte.
A fotólabor megrendezhette működését.
Veszprém, 2025. augusztus 07.
Csiszár Józsefné Rosta Mária
egykori egyetemi alkalmazott