Névjegy:
Tatabányán járt középiskolába, gépészmérnök és mérnökinformatikus alapszakokat, majd mechatronikai mérnök mesterszakot végzett a Pannon Egyetemen. Kutatási területének fókuszában az emberközpontú ipari megoldások, az Operátor 4.0 áll; ehhez kapcsolódóan létrehozta és vezeti az Ipar 5.0 laboratóriumot a Pannon Egyetemen. MTA VEAB Kiemelkedő Ifjú Kutató díjban és MTA Akadémiai Ifjúsági Díjban részesült, Bolyai János kutatói ösztöndíjas, tagja a Fiatal Kutatók Akadémiájának, és az általa kezelt Emberközpontú digitalizációs megoldások Ipar 5.0 laboratórium „Kiváló kutatási infrastruktúra” tanúsítványát kapta meg 2025-ben.
Ruppert Tamás, a Pannon Egyetem többszörösen elismert fiatal kutatója nemcsak az intézmény tudományos életében játszik meghatározó szerepet, hanem az egyetemi közösségépítésben is. A 2024-2029 időszakra megválasztották a Fiatal Kutatók Akadémiája tagjának, amely kapcsán a Pannon Egyetem fiatal kutatóit is igyekszik összefogni és hangot adni az őket érintő kihívásoknak és kéréseknek.
Hogyan kezdődött a Pannon Egyetemmel való kapcsolata? Volt egy meghatározó személy vagy pillanat, amely eldöntötte a pályaválasztását?
Őszintén? Nem igazán volt ilyen. Emlékszem, hogy Tatabányáról érkeztem Veszprémbe a nyílt napra, de akkor még nem éreztem azt a „megvilágosodást”, hogy ez lesz az én utam. Az egyetem hangulata, a közösségi élet viszont nagyon megfogott, és akkor már nem volt kérdés, hogy itt a helyem. Még a Műszaki Informatikai Karon kezdtem, aztán gépészmérnök és mérnökinformatikus alapszakokon, végül mechatronikai mérnök mesterszakon végeztem. Igazából az egyetem közösségi élete, a lehetőségek és az emberek iránti kíváncsiság vitt tovább ezen az úton.
A kutatói pálya mikor kezdett kibontakozni az életében?
A tudományos élethez vezető utam egy kissé kalandos volt. Az egyetemi éveim alatt alapítottuk meg a Pannon Egyetem Fényképészkört 2009-ben, amely azóta egyesületként működik.
A fotózás révén találkoztam Abonyi Jánossal, akivel közös tudományos diákköri munkákba fogtunk, s akivel azóta is szorosan együtt dolgozunk. Az első projektünk egy olyan algoritmus fejlesztése volt, amely képek utófeldolgozását segítette. Innen indult minden: az ipari projekteken keresztül a kutatói pályáig vezetett az utam, és mára számomra az egyik legizgalmasabb területen, az Operátor 4.0 kutatási területen dolgozom.
Dolgozott az iparban is, mégis visszatért az egyetemre. Miért döntött így?
A mesterképzésem után egy évet szoftvermérnökként dolgoztam. A munkahelyen volt csocsóasztal, PlayStation, konditerem, sőt még masszőr is, de hozzáteszem: életem legunalmasabb egy éve volt. 450 szoftvermérnökkel dolgoztunk együtt egy nagy projekten. Bár sokat tanultam a szervezeti kultúráról és a projektmenedzsmentről, attól a cégtől átmentem a gyártás világába folyamatmérnöknek. A kényelmes, Budapest belvárosi, a lakásomtól tíz perc sétára levő, irodaházas, ingyenkávés munkát feladtam egy negyven perces autóútra lévő, rossz minőségű kávéautomatás folyamatmérnöki állásért, ami végeredményben egy nagyon jó döntés volt, mert sokkal jobban élveztem a napi munkát, és innen indult el a doktori képzésem is, szintén a Pannon Egyetemen. Nagyon sok kutatási témát adott a cég, és nagyon támogatta a képzésemet, a kutatásaimat, de végül innen egy kisebb fejlesztőcéghez mentem, ahol rengeteg ipari problémával találkoztam, és onnan „szivárogtam vissza” az egyetemre, mert úgy éreztem, hogy a kutatás és az egyetemi közeg sokkal inkább inspirál. Az ipari tapasztalataimat most az egyetemen is hasznosítani tudom, miközben nagyobb szabadságom van az új ötletek megvalósításában, és nagyszerű, inspiráló emberekkel dolgozhatok együtt. Az akadémiai világban találtam meg azt a kreatív szabadságot, amely igazán motivál, és lehetőséget ad arra, hogy az ipari és akadémiai világot összekapcsoljam.
Mi is pontosan ez az Operátor 4.0 kutatás?
Ez egy olyan kutatási terület, amely az ipari termelésben dolgozó emberek munkáját segíti. Az automatizáció nem tud minden folyamatot kiváltani; ha ki is váltja, sok esetben mégis szükség van ránk, emberekre. Éppen ezért arra fókuszálunk, hogy miként támogathatjuk az operátorokat intelligens eszközökkel, ergonómiai fejlesztésekkel és mesterséges intelligenciával ebben a sok esetben nagymértékben megváltozott ipari környezetben. Célunk, hogy a munkafolyamatokat hatékonyabbá és emberközpontúbbá tegyük. Ez egyszerre mérnöki és humán kérdés is, hiszen a munkahelyi stressz csökkentése és a dolgozók produktivitásának növelése szoros kapcsolatban áll. Egyébként mára ez egy nemzetközi kutatóhálózattá fejlődött.
Nemrégiben kapta az Akadémiai Ifjúsági Díjat, és elismerték a kutatócsoportját is. Mit jelentenek Önnek ezek a díjak, hova kerülnek?
Röviden: fel a polcra. Viccet félretéve, ez egy nagyon fontos sor az ember önéletrajzában, mert ha beismerjük, ha nem, a világ így működik; az akadémiai területen ezek fontos mutatószámok, és nyilván az egyetemnek is jó. Ebben az életkorban ez egy presztízs, és mindig ad valamilyen lendületet. Persze, ez azért messze nem egyéni teljesítmény volt, sőt. A Fiatal Kutatók Akadémiájába való beválasztásom talán még ezeknél a díjaknál is többet jelentett; egy nagyon inspiráló és a kutatási területek minden szegletéből érkező kutatókkal dolgozhatok együtt, akik pontosan ugyanabban a világban mozognak, mint én.
Hogyan illeszkedik a fotózás ebbe az életútba?
Bár első ránézésre a tudományos kutatás és a fotózás két külön világ, valójában mindkettőben közös a precizitás, az elemzés és a kreativitás. A Pannon Fényképészkör Egyesület továbbra is része az életemnek: kiállításokat szervezünk, támogatjuk a fiatal tehetségeket, és együttműködünk helyi partnerekkel. Nálam ez a fajta alkotás most drasztikusan lecsökkent, de most is van fényképezőgép a táskámban, fotós projekt pedig a fejemben, és szerencsére az egyesület is nagyon szépen dolgozik.
Mennyire fontos Ön számára az egyetemi közösség?
Nagyon. Mindig is azt vallottam, hogy az egyetem nemcsak a tudás megszerzéséről szól, hanem a közösségi életről, az emberi kapcsolatokról is. Ezért is próbálok aktívan részt venni a hallgatók támogatásában, mentorálásában és olyan események szervezésében, amelyek összekovácsolják a közösséget. A kutatás mellett ugyanis a kooperáció, a közös munka, a tudásmegosztás a legnagyobb hajtóerő, amely előreviszi az embereket. A nyitottság és önzetlen együttműködés a COVID után talán most újra kezd kicsit jobban virágozni; az ember mindig megtalálja azokat a kollégákat, hallgatókat, akik hasonlóan gondolkodnak, így önszabályozottan kialakulnak az olyan fantasztikus csapatok, mint amilyennek én is a tagja lehetek.
Mit tanácsolna a most egyetemre érkező hallgatóknak?
Legyenek kíváncsiak, és merjenek nyitni mások felé! Az egyetem nemcsak a tanulásról szól, hanem azokról a kapcsolatokról is, amelyeket itt építenek ki. Fontos, hogy megtalálják azt a területet, amely igazán érdekli őket, és ha ez akár az egyetemi közösségi életben vagy valamilyen öntevékeny körben is van, akkor azt is érdemes komolyan venni. Az egyetem egy lehetőség, amit érdemes teljes egészében kihasználni; mindenki az oklevélért jön, de abban bízunk, hogy sokkal többet távozik, amit jelentős százalékban a tantermen kívül találhat meg.
Riporter: Felföldi Gábor
Fotó: Dencs Bence
